hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Szakmai egyeztetés kezdődött az OKSZ és az új kormány között

Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a haza beszállítók helyzete is javuljon – ismertette a szervezet csütörtökön.

Az OKSZ a megbeszéléseken hangsúlyozta, hogy a tagjai számára kiemelten fontos az infláció alacsony szinten tartása, a magyar beszállítók lehetőségeinek növelése, valamint egy egészséges, versenyalapú értéklánc fejlesztése. Az OKSZ több egyéb probléma mellett kiemelt témaként kezelte a piackonform szabályozási környezet megteremtését.

A tárgyaláson részt vett Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára, Kapitány István az új kormány leendő gazdasági minisztere és Kármán András az új kormány leendő pénzügyminisztere.

Az OKSZ üdvözli a felálló új kormányzat versenybarát hozzáállását, mert meggyőződése, hogy a tisztább piaci folyamatok mellett a kiskereskedelem az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben tud hozzájárulni a hazai hozzáadott érték, a beruházások, a GDP, végső soron pedig a jólét növekedéséhez.

– fogalmazott a közlemény.

Mint írják, az OKSZ bizalommal tekint a tárgyalások folytatására, és a részletek kidolgozására, emellett kezdeményezte a teljes vertikumot (élelmiszer termelők, -feldolgozók, kiskereskedők) átfogó, szélesebb körű egyeztetések megindítását annak érdekében, hogy magyar gazdaság egésze részesüljön a piaci verseny által felszabadított pozitív energiából.

Az OKSZ közleménye kiemelte továbbá, hogy a hat nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, Spar, Tesco) 2024-ben 710 milliárd forint adót fizetett be a költségvetésbe, 50 ezernél is több magyar embert foglalkoztatnak, élelmiszer-termékeik 80 százalékát hazai forrásból szerzik be, emellett 2024-ben több mint 12000 tonna élelmiszert mentettek meg és juttattak el az arra rászorulóknak, és milliárdos értékben támogatják a közösségeket és a jótékonysági célokat.

Borítókép: Adobe Stock