- Az élelmiszer-biztonsági ismeretek oktatása már kisgyermek korban kulcsfontosságú, így felnőtt korunkra tudatos fogyasztókká válhatunk – mondta Bognár Lajos a a budapesti Csillaghegyi Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón.
A Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára bejelentette, hogy az élelmiszer-biztonsági ismeretek a Nemzeti Alaptanterv részeként a már ismert tantárgyak (környezetismeret, természetismeret, kémia, biológia, fizika, technika-életvitel-gyakorlat) keretein belül kaptak helyet, és alsótól a felső tagozatos osztályokig oktatják. A diákok megismerhetik az ételalapanyagokat, a konyhakultúrát, az élelmiszer-eredetű megbetegedéseket, az élelmiszerlánc fogalmát, jelentőségét.
A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának kutatói közösen dolgozták ki a szakmai tervezetet, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatott, és végül az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakértői ültették át a Nemzeti Alaptantervbe.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy gyerekeknek szóló, ötfordulós vetélkedővel szeretné felhívni a figyelmet az élelmiszer-biztonság fontosságára. A meghirdetett versenyre az országból 110 osztály jelentkezett. A ma kezdődő és december 13-áig tartó vetélkedőben összesen 2374 diák méri össze a tudását, ügyességét.

