A CM önkéntesei meghatározott hulladékgyűjtő pontokról szerzik be a kartonokat. A dobozokat ezt követően elvágják és kilapítják, majd pedig gondosan letakarítják róluk az esetleges tejmaradékot. Miután a papírlapok megszáradtak, a megfelelő elrendezésben összefűzik őket.
Mindegyik táska kilenc tejeskartonból áll össze.

A zimbabwei Környezetgazdálkodási Hivatallal (EMA) karöltve elindított iniciatíva egyébiránt csak egyik bizonyítéka a helyi SPAR azon törekvésének, hogy a fogyasztás utáni műanyaghulladék újratermelődését valamiképpen hátráltassa. Ehhez hasonló lépés volt például az is, amikor 2017-ben az áruházlánc a dél-afrikai országban jelenlevő versenytársak közül elsőként váltott át 100 százalékban reciklált műanyagból készült szatyrok árusítására.

