A Rézangyal célja a két vállalat erőforrásainak optimalizálása, melytől egyrészt a versenyképesség javulását, másrészt a folyamatos és megbízható minőségű pálinkagyártást várják a tulajdonosok – ez utóbbira a jövőre 30 éves Békési Pálinkafőzde munkatársainak szakmai múltja jelent garanciát.
Az ország egyik legnagyobb irányított cefréző- és főzőkapacitásával rendelkező Békési Pálinka Zrt. igazgatósági elnöki tisztjét továbbra is ifj. Békési Zoltán tölti be.
„Az elmúlt két évben közös munkával újítottuk
meg a Békési Disznótoros sorozatot és egy szép termékfejlesztés eredményeképpen létrejött a Békési Manufaktúra termékcsalád. A tervek között szerepel ez utóbbi család bővítése – lekvárokkal,
nektárokkal, illetve a méltán híres békési szilváspapucs kereskedelmi megjelenésével. Nagy hangsúlyt fognak kapni a jövőben is az eredetvédett békési veres szilvából készült párlatok és egyéb termékek” – mondta el Maros Róbert, a Rézangyal Kft. társtulajdonosa.

