Becsült olvasási idő: 1 perc
„Trafiknépszavazásról ne is álmodjon senki”

Fideszes képviselők szerint felesleges arról álmodozni, hogy a párt engedni fogja, hogy népszavazás döntsön a trafikosok hasznáról.

Amint arról az Élelmiszer Online is beszámolt, szerdán az Országos Választási Bizottság szabad utat adott annak a népszavazási kezdeményezésnek, amely 10% helyett csak 3,3%-os árrést engedne meg a trafikosoknak. A fideszes képviselők ugyanakkor elképzelhetetlennek tartják, hogy ezt a referendumot meg is engedi a kormánypárt.

Az Origo cikkéből kiderül, ha el is jutna az aláírásgyűjtésig a történet, a Fidesznek megvannak az eszközei, hogy okafogyottá tegye a népszavazást. Bármikor módosíthatják például a törvényt úgy, hogy az árrés a kérdésben szereplő 3,3 százalék legyen, és más bevételi forrást biztosítanak a trafikosoknak. Egy fideszes képviselő szerint „ez csak technikai kérdés”.

trafik„Legfeljebb majd módosítjuk a trafikszabályokat, a népszavazásról ne is álmodjon senki” – fogalmazott egy fideszes képviselő. Hasonlókat fogalmazott meg egy másik képviselő, mint mondta, ő sem aggódik, mert szerinte „a Fidesz nem fog egy ilyen bakit elkövetni”. A képviselő egyben hangsúlyozta, erről semmilyen felsőbb döntés nincs.

Az árrésről szóló javaslatot a fideszes Lázár János nyújtotta be. A Miniszterelnökség államtitkára az Origo kérdéseire nem reagált, a Fidesz sajtóirodája pedig azt írta a népszavazásról az Origónak: „A Fidesz Magyarország alaptörvényével összhangban fog eljárni: amennyiben az OVB döntése jogerős lesz, és összegyűlik a legalább kétszázezer választópolgár aláírása, akkor az Országgyűlés számára kötelező erejű népszavazást lehet tartani.”