Becsült olvasási idő: 1 perc
Újraárazzák az összes tojásos pultot

A tojás kilogrammonkénti árát is fel kell tüntetniük ezentúl a kereskedőknek. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a tíz darab árát kell kiírniuk, hanem azt is, hogy a tojásból egy kiló mennyibe kerül. Így aztán kiderülhet, hogy a tíz darabjával árban olcsóbb „S” méretű tojás valójában drágább, mint például az „M” vagy „L” esetleg „XL” méretű.

A tojás kilogrammonkénti árának feltüntetését a termelők, illetve a véleményüket közvetítő Baromfi Termék Tanács vezetői régóta szerették volna már elérni. Ez augusztus 22-e óta kötelező a kereskedelemben. A változás kezdeményezőinek célja kettős volt: egyrészről, hogy a vásárlók pontosan megtudhassák, mennyi árut kapnak a pénzükért, másrészről pedig, hogy így vegyék elejét az Európa más részein eladhatatlan apró, úgynevezett SS-es tojás dömpingjének.

tojásA kereskedők szerint zökkenőmentes az átállás, azon túl, hogy újra kell árazni a tojásos pultokat, az új jogszabály nem jelent számukra többletfeladatot. A változás előnye, hogy a vevők pontosan látni fogják, melyik tojás esetében a legkedvezőbb az ár-érték arány, azonban természetesen a jövőben is darabra lehet majd venni az élelmiszert, a feltüntetett plusz információ csupán a döntés megkönnyítését szolgálja.

Ezután sem fordulhat elő, hogy valaki bemegy a boltba, és 30 deka  tojást kér – tette hozzá a Hajnal-tájban az egyik nagy magyar áruházlánc munkatársa.

A tojás kilónkénti árának feltüntetését a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrzi, annak elmaradása esetén fogyasztóvédelmi bírságot szabhatnak ki. Soltra Eszter sajtóreferens elmondta, a hatóság nem tervez olyan országos elrendelt célvizsgálatot, amely kifejezetten és kizárólag a tojás egységára feltüntetésének ellenőrzésére vonatkozna.

A kilós árral a kisboltoktól a hipermarketekig mindenhol  találkozhatnak majd a fogyasztók, kivétel csak egy van, a helyi piacok, mert ott az ötven tojótyúknál kevesebbet tartó árusoknak nem kell majd kiírniuk ezt az összeget.