hero
Store Insider

Rovat:

Fogyasztó
Becsült olvasási idő: 1 perc
Útjukra indultak az élelmiszer-adományok az iskolakezdéshez

Az Élelmiszermentő Központ az akcióval szeretné felhívni a figyelmet a kereskedelemben keletkező élelmiszerfelesleg jótékony célra történő hasznosítására.

Az Élelmiszermentő Központ által gyűjtött élelmiszer-adományok idén már második alkalommal kerülnek rászoruló családokhoz. A segítségnyújtás fontossága mellett a Központ az akcióval szeretné felhívni a figyelmet a kereskedelemben keletkező élelmiszerfelesleg jótékony célra történő hasznosítására. 

Az élelmiszer-pazarlás növekvő globális probléma az egész világon, miközben az élelmiszer értékes erőforrásunk. Kiss-Pogány Tamás, az Élelmiszermentő Központ ügyvezetője elmondta: az Élelmiszermentő Központ feladata az élelmiszerveszteség megelőzése és a lejárathoz közeli, de még biztonsággal fogyasztható tartós élelmiszerek összegyűjtése, és elosztása karitatív szervezeteknek. A Központ tevékenységével és a mostanihoz hasonló társadalmi akcióival igyekszik felhívni a figyelmet az élelmiszerpazarlás elleni harc fontosságára. 

A most befejeződött adománygyűjtési akció során egyszülős családokban élő gyermekek számára folyt a gyűjtés.  Hazai cégek felajánlásait várták, akik segítségével több száz csomagot állítottak össze. 

„Országszerte 22 helyszínen lehet átvenni a csomagokat, amelyekben helyet kaptak alapvető élelmiszerek, konzervek. A csomagok kiosztását vidéki partnereink segítségével koordináljuk. Sok százan jelentkeztek a honlapunkon közzétett felhívásra, közöttük osztjuk szét az adományokat. Mindig kiemelt figyelmet igyekszünk fordítani a vidéken élő családokra, hogy számukra is könnyen elérhetővé tegyük az adományok átvételét" – foglalta össze Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője. 

„Apaként jöttem rá, hogy milyen könnyedén bánok én is a felesleges élelmiszerekkel. Így gyermekeim jövője miatt is fontosnak tartom, hogy támogathatom az adománygyűjtést. A kezdeményezés idei célja különösen megfogott: segítséget nyújtani az egyszülős családokban élő gyermekek számára” – hangsúlyozta Takács Bence, kommunikációs szakember.

„Szeretnénk minél több céget megszólítani, bevonni a jótékonysági akcióinkba, amelynek következő állomása az adventi adománygyűjtés lesz” – mondta el Kiss-Pogány Tamás. 

Az Élelmiszermentő Központ az Agrárminisztériummal közösen még 2023 decemberében határozott úgy, hogy napi feladatai mellett figyelemfelhívó jótékonysági akciót indít. Az első akció során többszáz doboznyi élelmiszer-adomány gyűlt össze, melyeket az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) osztott szét a tagjai között. Idén húsvétkor a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) rászoruló családjai számára folytattak gyűjtést.

Nyitókép: Élelmiszermentő Központ