hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Valóra válik a húsgombóc ízű nyalóka

Az Ingka Group és a Chupa Chups partnerségében megvalósul és elérhetővé válik az Ikea boltokban a húsgombóc ízű nyalóka, ami eredetileg csupán áprilisi tréfa volt – tudósított az Inside FMCG.

Az húsgombóc ízű nyalóka bizarr ötlete, ami értelemszerűen április 1-én röppent fel, meglepően nagy figyelmet és érdeklődést kapott a fogyasztóktól, az érintett cégek ezért fogtak össze, hogy egymillió darabos limitált kiadásban megvalósuljon a termék.

A Chupa Chups által fejlesztett nyalóka az Ikea boltokban kapható svéd húsgolyó és a vörös áfonya ízét párosítja. A tervek szerint nem egy polcra kerülő szokványos termék lesz, hanem kísérleti jelleggel, a bútorbolt márkához és vásárlói élményéhez kötve lehet majd hozzáférni.

„A Chupa Chupsszal életre keltünk egy játékos ötletet. Tréfás módja az ételek iránti szeretetünk megünneplésének, ami megmutatja, hogy egy vicc is valósággá válhat és összehozhatja az embereket”

– ismertette Javier Quiñones, az Ingka Group kereskedelmi vezetője.

A nyalókák ingyenes termékmintaként, várhatóan júniusban jelennek majd meg az Ikea áruházaiban.

Borítókép: Adobe Stock