A GVH az év elején eljárást indított a hazai Euronics áruházakat üzemeltető Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben, a bolthálózat weboldalán tavaly év végén hirdetett akciók jogszerűségének kivizsgálására.
Az eljárás eredményei szerint egyes termékek eredetiként megjelölt árait az áruházlánc korábban nem alkalmazta huzamosabb ideig, így nem számítottak az adott termékek jellemző árainak. Az ezekhez képest feltüntetett, valójában valótlan megtakarítás ígérete ezért megtévesztette a fogyasztókat.
Az Euronics üzemeltetője az eljárás folyamán együttműködött a versenyhatósággal: elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és egy több elemből álló kötelezettségcsomagot vállalt a jövőbeli jogsértések elkerülése, illetve a fogyasztói tudatosság erősítése érdekében. Utóbbi keretében az áruházlánc a honlapján fogja felhívni a figyelmet a legfontosabb fogyasztóvédelmi tudnivalókra, illetve az internetes kereskedelem rejtetten tisztességtelen, ún. „sötét mintázatú” gyakorlatainak veszélyeire.

A GVH versenytanácsa tekintettel volt arra is, hogy a jogsértő árfeltüntetés az eljárás során csak néhány termék esetében, pár napig tartó időszakra nyert bizonyítást. A hatóság mindezek figyelembevételével 1,2 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.
A megtévesztő árfeltüntetések, illetve a későbbi akciós hirdetést szolgáló, pár napos „felárazások” felszámolására új, uniós szintű szabályozás lépett életbe 2022. május végétől. Ezen szabályok alapján – amelyek az Euronics kérdéses akciói idején még nem voltak érvényben – a kereskedőnek árcsökkentés feltüntetésekor eredeti árként (főszabály szerint) a megelőző legalább 30 napos időszak legalacsonyabb árát kell megjelölnie.


