hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Várakozásokon felüli a magyar és a német gazdaság növekedése is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 1,7 százalékkal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest – értékelte a KSH által kiadott becslést az MBH Bank markogazdasgi kommentárja.

Negyedéves összevetésben – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján – 0,8 százalékos bővülés rajzolódik ki, ami összességében kedvezőbb képet mutat, mint az MBH elemzői által várt fél százalékos negyedéves növekedés.

A kommentár arra is felhívta a figyelmet, hogy megérkezett a német I. negyedéves GDP-adat is, amely szintén a vártnál kedvezőbb képet mutatott: a német gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal bővült éves összevetésben, miközben negyedéves alapon 0,3 százalékos növekedést regisztráltak.

A hazai éves dinamika a piaci várakozások felső tartományához áll közelebb, ugyanakkor továbbra sem beszélhetünk széles bázisú, kiegyensúlyozott növekedésről. A növekedési szerkezet a korábbi negyedévekhez hasonlóan erősen belső kereslet által vezérelt, miközben a termelési oldal több ponton továbbra is sérülékeny maradhatott, annak ellenére, hogy a KSH közleménye alapján az ipar teljesítménye hosszú idő után szintén pozitívan befolyásolta a GDP alakulását.

Az elemzők szerint a KSH közleménye nem okozott meglepetést azzal, hogy termelési oldalon a szolgáltatások járultak hozzá leginkább pozitívan a GDP alakulásához. Ezen belül legfőképpen a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység járult hozzá a növekedéshez. A kereskedelem, a turizmus és egyes üzleti szolgáltatások továbbra is stabil támaszt nyújtanak a növekedésnek.  

A közlemény szerint a háztartások fogyasztása lehetett a gazdasági növekedés fő motorja. A reálbérek emelkedése, a családtámogatások és egyéb kormányzati jövedelemkiengedések, valamint a mérséklődő infláció együttesen tovább javították a lakossági bizalmat 2026 elején. 

Aggasztó hírek

A beruházások esetében továbbra sem látszik egyértelmű fordulat. Bár a korábbi éles visszaesés üteme lassult, sőt negyedéves alapon már növekedést is láthattunk 2025 második felében, a rendelkezésre álló információk alapján nem valószínű, hogy az első negyedévben már érdemi, széleskörű beruházási élénkülés valósult volna meg.

Mint írják az alacsony kapacitáskihasználtság, a vállalati oldalon fennmaradó bizonytalanság, és a gyengélkedő külső kereslet alapján a bruttó állóeszköz‑felhalmozás hozzájárulása legfeljebb semleges lehetett. A nettó export GDP‑hez való hozzájárulása feltehetően az előző év azonos időszakához képest negatív volt, míg negyedéves összevetésben növekedést valószínűsítünk.

A vártnál kedvezőbb 2026 első negyedéves magyar GDP‑adat, valamint az ezzel egy napon publikált, szintén pozitív meglepetést okozó német GDP‑számok összességében mindenképpen jó hírnek tekinthetők. Az MBH Bank Elemzési Centruma szerint ez alapján indokolt lenne az idei növekedési pálya felülvizsgálata és előrejelzésünk emelése is, de a pozitív híreket jelenleg érdemben ellensúlyozzák a mezőgazdaságot övező lefelé mutató kockázatok.

Az egyre aggasztóbb hírek az aszályhelyzetről, valamint az ebből fakadó termelési kockázatok növelik annak esélyét, hogy a mezőgazdaság 2026-ban negatív hozzájárulást adjon a GDP‑hez. Emellett az esetlegesen szükségessé váló költségvetési kiigazítások is fékezhetik a belső keresletet, ami rövid távon mérsékelheti a növekedési lendületet. Ezekkel együtt a bank elemzői változatlanul 1,6 százalékos GDP‑növekedést várnak 2026-ra.

Borítókép: Adobe Stock