Becsült olvasási idő: 1 perc
Magára maradt a Gyulai Húskombinát

Pénz híján csökkentik a termelést, komoly csúszással teljesítik a megrendeléseket, veszélybe kerültek hazai és exportpiacok.

Elmaradt a Gyulai Húskombinát csütörtökre tervezett igazgatósági ülése, a tulajdonos HAGE-NAGISZ Nádudvari Mezőgazdasági Vállalkozói Csoport az érdekeltségéhez tartozó cégektől átcsoportosítható pénzforrásokat keresi a húsüzem folyamatos termeléséhez - jelentette be a kombinát vezérigazgatója. Ruck János szerint a tulajdonosi kör magára maradt, az uniós szabályok ugyanis nem teszik lehetővé a közvetlen állami pénzügyi beavatkozást, és ezen az sem segít, hogy a hungarikumot gyártó húsipari vállalatot a kormány a kiemelten védett élelmiszer-ipari cégek körébe sorolta.

A kereskedelmi bankokkal a tárgyalások holtponton vannak, likvid források hiánya miatt a termelés csökkentésére kényszerült a vállalat, a megrendeléseket 2-3 hét csúszással tudja teljesíteni, veszélybe kerültek a gyulai cég hazai és exportpiacai - tette hozzá Ruck. A foglalkoztatott négyszáz dolgozóból jelenleg mintegy nyolcvanan tartózkodnak otthon, nekik állásidőt fizet a társaság.

A Gyulai Húskombinát a 2012-es üzleti év első hat hónapjában 15 százalékkal növelte termelését a bővülő megrendeléseknek köszönhetően, 4000 tonna készterméket állított elő, szemben a 2011 első hat havi 3500 tonnával. A termékek 30 százaléka került exportpiacokra, a döntően orosz kereskedelemi áruházláncokba, valamint az EU tagországaiba. Az előállított négyezer tonna termékből 1500 tonna volt szárazkolbász, 2000 tonna kenőmájas, az egyéb felvágottból 500 tonna készült el konkrét piaci megrendelésekre - tette hozzá a vezérigazgató.

Ruck János hangsúlyozta: a még nem részletezett fél évi adatok alapján a bővülő megrendelések mellett sem csökkent a termelési veszteség, amiben a húsipari alapanyagárak nem várt léptékű növekedése is szerepet játszik. Az üzem fél éves vesztesége százmilliókban mérhető. A társaságnak 1,5 milliárd forint többletforrásra lenne szüksége a piaci megrendelések folyamatos teljesítéséhez, a határidős gyártáshoz hetente mintegy 200-300 millió forint többletpénz szükséges - tette hozzá.