Becsült olvasási idő: 2 perc
Világméretű harc az E-cigaretta körül

Az E-cigaretta hívei és ellenzői az egész világban intenzív polémiát folytatnak. A hívek kezében egyelőre csak támadható érvek vannak, az ellenzők viszont egyre több helyen jogi lépéseket tesznek.

A Los Angeles-i városi tanács egyhangúlag döntött az elektromos cigaretták használatának -közismert nevén „vaping” (~gőzölés) - betiltásáról. Los Angelesben, az USA második legnagyobb városában eddig gyakran lehetett találkozni éttermekben, bárokban, éjszakai klubokban az e-cigarettával.

A jogszabály a bejegyzése után 30 nappal lép majd érvénybe, nyilatkozta Tony Arranaga, a törvényjavaslatot szintén támogató Mitch O’Farrell tanácsos szóvivője.

Los Angeles csatlakozna azon városok egyre bővülő csoportjához - többek közt New Yorkhoz és Chicagohoz-, amelyek korlátozzák az e-cigaretták, illetve a nikotinos folyadékkal töltött elemes patronok használatát. Az intézkedésekkel egy olyan iparág jövője forog ezzel kockán, mely egyes elemzők szerint az évente 80 milliárd dolláros dohányipart is túlszárnyalhatná.

Az e-cigaretta védelmezői azzal érvelnek, hogy az e-cigaretták a dohánynál kevésbé veszélyesek, és segíthetnek a dohányzásról való leszokásban is.

A közegészségügyi szakértők azonban attól tartanak, hogy az avatatlanok számára az elektromos cigaretták használata az első lépést jelentheti a dohányzás felé vezető úton. A kritikusok további érvelése szerint potenciálisan ártalmas lehet a passzív e-dohányzás is, mivel még túl keveset tudunk a patronokban található vegyületek hatásáról.

A városi tanács intézkedése alapján az elektromos cigarettákat kitiltják a bárokból, éjszakai klubokból, éttermekből és azokról a kültéri helyekről, ahol a dohányzási lehetőség általában korlátozott, úgymint parkok, partszakaszok, termelői piacok, rekreációs területek, valamint szabadtéri étkezőhelyek.

A törvényjavaslat engedélyezi az e-cigaretta használatát az arra kijelölt helyiségekben és üzletekben (hasonlóan a szivarozó- és vízipipázó-helyekhez), valamint színházi célokra.

Kommentár: A nikotintartalmú patronok forgalmazása Magyarországon nem engedélyezett. Az elektromos cigaretták forgalmazóinak azt az állítását, hogy segít a dohányzásról való leszokásban, nem sikerült igazolni. A nikotin bármilyen formájú bevitele előbb-utóbb függőséget alakít ki, tehát az e-cigaretta sem tekinthető ártalmatlannak. Az a műszaki gondolat viszont, hogy ha füst képzése nélkül élvezik a nikotint, kisebb a COPD kialakulásának kockázata, elfogadható. Amennyiben ez igaz, etikai kérdések is felmerülnek, hogy a bizonyítottan káros füstképzéssel való dohányzás engedélyezett, az alternatíva viszont nem. Egy biztos, hogy a gyártók nem kerülhetik ki sem a hatástani vizsgálatokat, sem a műszaki paraméterek minőségbiztosítását, ha engedélyeztetni akarják termékeiket.

 

Forrás: Reuters