A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése alapján a 2025-ben elvégzett országos felderítések nem mutatták ki a Xylella fastidiosa jelenlétét Magyarországon. A hatósági laborvizsgálatok minden mintánál negatív eredményt hoztak, így hazánk továbbra is megőrizte Xylella-mentes státuszát. A növényegészségügyi szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a baktérium európai terjedése miatt a megelőzés továbbra is kiemelt jelentőségű.
A Xylella fastidiosa az egyik legveszélyesebb zárlati növénykárosító, amely több alfajjal rendelkezik, és eltérő gazdanövény-körben okozhat súlyos károkat. Ez jelentősen megnehezíti a védekezést és növeli a járványügyi kockázatot. A Nébih ezért minden évben tervszerű, országos lefedettségű ellenőrzési programot működtet, amely kiterjed gyümölcsösökre, szőlőültetvényekre, faiskolákra, kertészeti árudákra, közterületekre és üvegházakra is.
A hivatal 2025-ben Tolna vármegyében kiemelt mintavételezést végzett az újonnan telepített olajfa-ültetvények miatt, emellett továbbra is hangsúlyosak voltak a faiskolai ellenőrzések. Tavaly több mint száz szaporítóanyag-termelő helyen vizsgálódtak a vármegyei növényvédelmi felügyelők.
A Nébih szerint a legnagyobb kockázatot a tünetmentesen fertőzött növények behozatala jelenti. Amennyiben a baktérium megjelenne Magyarországon, a növények faszövetéből táplálkozó, hazánkban is elterjedt kabócafajok – köztük a tajtékos kabóca – gyorsan továbbterjeszthetnék a kórokozót. Különösen veszélyeztetettek azok az import dísznövény- és szaporítóanyag-tételek, amelyek fertőzött régiókból – például Dél-Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból vagy Portugáliából – érkeznek, illetve az idősebb, mediterrán eredetű olaj- és mandulafák új telepítései.
A növényegészségügyi hatóság ezért növeli a magas kockázatú importtételek ellenőrzési számát, és kiemelten vizsgálja az új ültetvénytelepítéseket is. A megelőzést szolgáló szakmai útmutatók és készenléti tervek – köztük az Integrált Károsító-specifikus Ellenőrzési Adatlap – folyamatosan frissülnek és elérhetők a Nébih honlapján.
A Xylella fastidiosa baktériumot Európában az olajfa ebola néven is ismerik
A Nébih a lakossági és piaci szereplők tájékoztatását is kulcsfontosságúnak tartja: az EFSA PlantHealth4Life kampányhoz csatlakozva, valamint a növényútlevéllel kapcsolatos tudnivalók ismertetésével igyekszik csökkenteni a behurcolás esélyét. A hivatal hangsúlyozza, hogy minden bejelentést kivizsgál, és gyanús esetekben azonnal megkezdi a szükséges növényegészségügyi intézkedéseket annak érdekében, hogy Magyarország hosszú távon is megőrizze Xylella fastidiosa-mentes státuszát.
A Xylella fastidiosa zárlati károsító gyanúját haladéktalanul be kell jelenteni a Nébih, valamint az illetékes vármegyei kormányhivatal részére.
A bejelentés a Nébih honlapján elérhető formanyomtatványon tehető meg: https://portal.nebih.gov.hu/-/bejelentes-kotelezett-karositok
Borítófotó illusztráció: Adobe Stock


