Becsült olvasási idő: 1 perc
Zsugorodik a hazai élelmiszerek aránya a szlovák láncokban

A Szlovák Élelmiszer Kamara (PKS) megbízásából, a GfK Szlovákia piackutató cég által végzett felmérés szerint a szlovák kiskereskedelmi láncok polcain csak az élelmiszer 39 százaléka származik hazai forrásokból. A felmérést Szlovákia hét kereskedelmi lánca 360 üzletében végezték március 1. és 23. között.

Ez az arány 1 százalékkal alacsonyabb, mint egy ével ezelőtt volt, tudta meg kedden a TASR hírügynökség. Az élelmiszer-termelők arra figyelmeztetnek, hogy a hazai élelmiszer-termékek részaránya az elmúlt hat évben 50-ről 39 százalékra esett vissza. „Egyetlen olyan év sem volt, amely a hazai élelmiszer arányának megszilárdulását vagy növekedését hozta volna” – mondta a PKS elnöke, Daniel Poturnay.

A leggyakrabban forgalmazott hazai élelmiszerek a tejtermékek (56 százalék), amelyet az ásványvizek (55 százalék), borok (52 százalék), a sörök és az alkoholok (51 százalék) követnek. A legritkábban előforduló hazai élelmiszerek az étolaj és a csokoládét nem tartalmazó édességek (mindkettő 12 százalék), a konzervek (15 százalék) és a csokoládé (21 százalék).

Az egyes láncokat illetően megállapítható, hogy a hazai élelmiszer-termékek aránya a COOP Jednota (60 százalék) és a CBA (54 százalék) üzleteiben a legmagasabb. A Tesco esetében 43, a Kauflandnál 35 százalékot mértek. A lista végén a Lidl található, 16 százalékkal. A PKS biztos abban, hogy ezt a hanyatló irányzatot meg kell állítani. A szervezet felhívta a Mezőgazdasági-és Térségfejlesztési Minisztérium vezetését, hogy támogassák a hazai élelmiszer-termékeket. Képviselői úgy ítélik meg, hogy a Minisztérium közreműködése nélkül nehéz idők várnak hazai előállítású élelmiszerekre.