Ahogyan azt korábban megírtuk, a Kopint-Tárki a GVH megbízásából 2010 novemberében egy felmérést végzett a beszállítók körében arról, hogyan befolyásolták a kereskedelmi gyakorlatot az érdekükben meghozott törvények. A tanulmány első részét és a módszertant itt olvashatja. A kutatás második részében a láncok árképzési rendszeréről fejtik ki beszállítók véleményüket.
A versenytörvény alapján a beszállítók „ajánlott fogyasztói árakat” közölhetnek vevőikkel, a láncok azonban nem kötelesek ezekhez igazodni. Előfordul, hogy az ajánlott fogyasztói árnál 15–20 százalékkal olcsóbban forgalmazzák a terméket.
Az egyik tejipari cég szerint a gyártói márkák esetében van némi befolyásuk a fogyasztói ár kialakítására. Mindössze két beszállító állította, hogy érdemben beleszólhatnak a kiskereskedelmi ár megállapításába: egy különlegességgyártó domináns piaci szereplő, illetve egy mérsékelt árú bor beszállító. Utóbbi nem annyira piaci pozíciójának köszönheti befolyását, mint inkább piacismeretének, amire a lánc beszerzője is épít.
A facing ára
Ugyanazon termékek árai nagy mértékben különböznek egymástól az egyes láncokban, ami elsősorban az egyes láncok árréseinek eltéréséből adódik. Még nagyobbak a különbségek egy-egy láncon belül a különféle termékek esetében érvényesített árrések között.
Az interjút adó cégek válaszai alapján a láncok átlagosan 40 százalékos kiskereskedelmi árrést számítanak fel a termékekre (forgalmi adó nélkül, a beszerzési ár százalékában, beleértve az úgynevezett hátsó kondíciókat is), de az árrés igen széles intervallumban, 0 és 100 százalék között változik, beszerzési ár alatti továbbeladás esetén pedig negatív.
Eladási áraikat és árréseiket a láncok időről időre változtatják, a változások hatásait figyelemmel kísérik, fedezetmaximalizáló programok segítségével értékelik, és az eredmények alapján az árakat és árréseket újra és újra korrigálják. Ezzel egyben saját szempontjukból értékelik is az egyes termékeket, meghatározzák például, hány „facing”-et érdemelnek a polcokon.
Jó példa is van!
A hazai élelmiszergyártók visszatérő panasza (pl. a tartós tej és a sajtok esetében), hogy a láncok az importárura alacsonyabb árrést tesznek, mint a hazaira, azaz a magyar árut „kiárazzák” a piacról. Ennek egyes esetekben az lehet az oka, hogy a láncot nyomja az olcsó áron, alkalmi vételként, nagy tételben beszerzett áru raktározási költsége.
A számos probléma ellenére több beszállító pozitív tapasztalatokat is szerzett a hálózatokkal. Az egyik nagy zöldségbeszállító véleménye: „A láncok aránylag korrektek, legtöbbjükkel jó kapcsolatot sikerült kialakítani.” Legnagyobb vevője ezt a céget stratégiai partnernek, kiemelt beszállítónak tekinti, és ad a véleményére például az akciók időzítésének meghatározásakor. Az évek alatt kiérdemelt kulcspozíció révén a beszállító többletinformációkhoz jut és versenytársainál kedvezőbb kereskedelmi kondíciókat érhet el.
Hasonlóan jó kapcsolatot alakított ki egy sokkal kisebb zöldségtermelő egy másik hipermarkettel – annak ellenére, hogy nagyon erősen függ a lánctól, mert termelésének kétharmadát neki szállítja. A két fél viszonya kezdetben nem volt problémamentes – a kistermelő nehezen alkalmazkodott a rövid megrendelési időhöz és a nyomott árakhoz –, de idővel javult, ahogy a lánc beszerzője meggyőződött a beszállító elkötelezettségéről. Ő is kezdte megérteni és figyelembe venni a termelő gondjait és szempontjait, a korábbi egyoldalú, utasításos viszony egyre inkább párbeszéddé, együttműködéssé vált. A viszonylag kis termelőtől például nem várják el, hogy teljesítse az akcióban gyakran a megszokott mennyiség többszörösére ugró rendeléseket.
További pozitív beszállítói vélemények:
„Minden probléma ellenére a sok vita és kompromisszum lassan mégiscsak egy tisztességesebb kapcsolat felé visz minket és a láncokat.”
„A legtöbb hálózat embereivel meg tudjuk érteni egymást.”
„Tárgyalásokkal eddig minden vitás kérdést rendezni tudtunk.”
„El kell ismerjük, hogy tíz minőségi reklamációból nyolc esetben a láncnak valóban igaza van.”
Érdekes, hogy a kedvezően nyilatkozó beszállítók többsége zöldségtermelő – köztük egy kistermelő is. Ez talán nem véletlen. Az lehet az oka, hogy a romlékony és kényes friss zöldség és gyümölcs beszerzése a láncok számára a legnehezebb feladat, és ezért a kevés, igazán jó partnerüket meg kell becsüljék.
Fordítva azonban ez nem igaz: egyáltalán nem minden zöldségtermelő, illetve -beszállító elégedett a láncokkal.
Javították-e a törvénymódosítások a beszállítók helyzetét?
Az agrárpiaci rendtartási törvény 2003. évi és a kereskedelmi törvény 2005. évi, a beszállítók védelmét szolgáló módosításait a megkérdezett cégek nagy többsége, 70–90 százaléka hatástalannak tartja, illetve legfeljebb csak formai változásokat eredményeztek a láncok viselkedésében. A 30 napos fizetési határidő előírását valamivel kisebb arányban, 58 százalékban tartották eredménytelennek.
A válaszadók továbbra is jellemzőnek és gyakorinak tartják a láncok részéről a fizetési határidő túllépését, a tisztességtelen és indokolatlan feltételek előírását, valamint a beszállítók által nem igényelt szolgáltatások után díjak egyoldalú felszámítását. Lényegesen ritkábban fordul elő a beszerzési ár alatti tovább eladás és a fizetésihatáridő-szerződések utólagos módosítása.
Fizetési határidő
A törvényben állított 30 napos korlátot az elmúlt években a láncok a kérdőíves válaszok alapján az esetek 39 százalékában lépték túl. Az interjút adó cégek átlagosan 39 nap alatt jutnak a pénzükhöz. Ezeknek a beszállítóknak a fele nagyjából a törvény előírásainak megfelelően, 30–35 napon belül kapja meg áruja ellenértékét, a másik fele viszont 40–45 nap alatt.
A 30 napos határidő kisebb túllépése általában abból adódó „technikai csúszás”, hogy a láncok gazdasági igazgatói rendszerint hetente csak egy alkalommal írnak alá átutalásokat. Egyes láncok a törvény előírásait megsértve nem az áru átvételétől, hanem a számla beérkezésétől számítják a 30 napos határidőt, ami 5–10 napos csúszást jelent a kifizetésekben.
Az interjúalanyok csaknem fele hangsúlyozta a külföldi és a magyar tulajdonú láncok viselkedése közötti markáns különbséget: míg a külföldi láncok általában betartják a 30 napos fizetési határidőt, a hazai hálózatok átlagosan 45 napra fizetnek – de náluk előfordul 90, sőt 120 napos kifizetés is. A beszállítókkal kötött szerződések formailag megfelelnek a törvénynek, hiszen 30 napos fizetési határidőt tartalmaznak – csak nem tartják be azokat. A magyar láncoknál bevett gyakorlat, hogy egy másik, titkos szerződést is aláíratnak a beszállítókkal, benne akár 65–70 napos fizetési határidővel.
A 2004-ben életbe lépett szabályozás hatására néhány külföldi tulajdonú lánc valóban áttért a 30 napos kifizetésre, de ebből adódó veszteségeit az árakban, illetve a kondíciókban ellentételezte (skonto).
Az, hogy a késések mennyire súlyosan érintik a beszállítókat, azok forgótőke-ellátottságától és tevékenységük forgótőke- igényességétől függ. A mezőgazdasági termelő partnereit előfinanszírozó baromfifeldolgozónak és egy zöldségfelvásárló TÉSz-nek súlyos gondokat okoznak a megkésett kifizetések. Az egyik borászat viszont egyszerűen továbbhárítja a láncok fizetési késéseit a neki beszállító szőlőtermelőkre. Van azonban pozitív példa is: egy másik baromfifeldolgozó láncpartnere éppen a termeltetés forgótőke- igényességére tekintettel 15 napra fizet. Ez a cég azonban nem a többé-kevésbé tömegárunak tekinthető csirkehúst, hanem pulykahúst állít elő, erős pozícióban van ezen a piacon és a lánc nehezen tudná helyettesíteni.
Többen említettek olyan eseteket, amikor a lánc egyetlen tétel minőségi reklamációja miatt az ugyanakkor esedékes többi kifizetést is visszatartja. Egy másik fogás, hogy a reklamáció gyakran a kifizetés esedékességének napján, a 30. napon érkezik.
Van olyan beszállítói vélemény is, hogy az ellenőrzést a láncok számlázási és átutalási gyakorlata is nehezíti, amely mellett egy-egy tétel kifizetésének időpontját nem minden esetben lehet megállapítani.
Beszerzési ár alatt
Bár ez a törvénysértés csak az összes eset 9 százalékában fordult elő, mégis komoly hátrányokat okoz a beszállítóknak azzal, hogy hivatkozási alap a további árcsökkentéshez. Az egyik lánc alacsony eladási árait látva ugyanis a másik hálózat a ténylegesnél alacsonyabb beszerzési árra következtet, és ugyanezt a vélt átadási árat követeli magának is. Ahogyan megírtuk, jelenleg épp a dinnye ára miatt kelt vita beszállítók és kereskedők között.
A hazai beszállítók a külföldi áruval szemben hátrányban vannak, mert a lánc saját külföldi cégei, kereskedelmi partnerei vagy a cégen belül érvényesített transzferárak segítségével tetszése szerinti import beszerzési árakat mutathat ki, így szabadon alakíthatja eladási árait.
A tilalom nehezen érvényesíthető, mert az egyes láncok eltérő számlázási és visszatérítési módszereket alkalmaznak, ami áttekinthetetlenné teszi a rendszert és így a tényleges beszerzési árat nehéz megállapítani.
