
Új intézkedéscsomag segíti a borászati ágazat munkáját
A továbbiakban már a hegyközségek is betölthetik a termelői integrációs szervezetek szerepét.
Március végéig kérelmezhetők az új borszőlő-telepítési engedélyek
Az Európai Unió 2016. január 1-jén új szőlőtelepítési engedélyezési szabályozást vezetett be. A magyar szabályoknak megfelelően 2016. március 10-e és 31-e között új telepítési engedély iránti kérelmet nyújthatnak be a szőlőtermelő hegyközségi tagok 648 hektár összterület mértékéig a területileg illetékes hegybíróhoz.
A borászoknak ízlik Tiffán Zsolt törvénytervezete
A szőlész-borász szakma alapvetően egyetért a Tiffán Zsolt fideszes parlamenti képviselő által készített hegyközségi törvény tervezetével, ez derült ki a Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott hétfő délelőtti egyeztetésen. A dokumentum a múlt héten került nyilvánosságra, és a legelső értékelések kritikát is megfogalmaztak.
Egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés a bortörvény módosítását
A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvény alapján 2013. augusztus 1-jétől az ültetvénytelepítési és -kivágási jogok átkerülnek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól a hegyközségekhez. Jelentősen nő a helyi hegybíró szerepe. Felgyorsulhat az ágazaton belüli adminisztráció, mert a szükséges döntéseket helyben hozhatják meg.
