
Szembemehet a Tesco a rabszolgatörvénnyel
A lánc a Magyar Időknek nyilatkozott a törvénnyel kapcsolatban: az első multi lehet, amely vállalja, hogy nem alkalmazza a 400 órás munkaidőkeretet, legalábbis a következő két évben.
Félezer dolgozó hagyja el a Tescót
Ötszázan kerülnek utcára a Tesco áruházlánctól, a márciusban bejelentett csoportos leépítésben ennyien nem vállaltak, illetve nem kaptak új állásajánlatot a cégtől – értesült a Magyar Idők. Eközben két szakszervezeti vezetőtől jogellenesen válna meg a multicég, esetükben várhatóan munkaügyi bíróság dönt majd.
Húzódik a Tesco pénztárosok kifizetése
A Duna TV Közbeszéd című műsorában a kereskedelmi dolgozók szakszervezetének vezetője azt mondta: egy-egy munkavállalónak már többszázezer forinttal tartozik a Tesco multicég.
KDFSZ kontra Tesco: tényháború (3)
A közlemények közleményeire tett közlemények között ember legyen a talpán, aki igazságot tesz. Jöjjön a KDFSZ 6 ténye és annak 6 cáfolata - pontokba szedve.
Felszámolást kezdeményeztek a Tesco ellen
A KDFSZ közleményében ismerteti: a Tesco az úgynevezett frissáru-kiszállítást végző mintegy 220 gépkocsivezetőjének több száz millió forinttal tartozik. Közülük egyelőre 18-an szólították fel a vállalatot az elmaradt pótlékok kifizetésére, és 13-an kezdeményeztek a társaság által elismert rendelkezésre állási díj miatt felszámolási eljárást. A szakszervezet szerint a társaság három évre visszamenőlegesen tartozik a rendelkezésre állási díjak kifizetésével. Ezenfelül követelik a társaságtól a rendelkezésre állás ideje alatt elrendelt munkavégzésért járó rendkívüli munkavégzésért járó díjukat is.
Országossá dagadt a Tesco-lavina
Tizenkilenc megyében, kilencvenöt áruházat érintő vizsgálatsorozatba kezdett az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelet (OMMF) a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének bejelentése után, miszerint a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem fizetik ki a törvényben előírt 89 500 forintos szakmaibér-minimumot – értesült a Magyar Nemzet.
