
A Közétkeztetési reform: valamennyiünk felelőssége!
Hatalmas érdeklődés övezte, több mint 500 szakember jelentkezett a „Közétkeztetés – központban az egészség” címmel rendezett konferenciára, melyet – a TÁMOP-6.1.2.B-14/1-2015-0001 projekt keretében – az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szervezett. A rendezvény előadói elméleti és gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogy mit kell tennünk közösen – közétkeztetési szakembereknek, pedagógusoknak, szülőknek és az egészséges táplálkozás iránt elkötelezett fiataloknak, felnőtteknek – ahhoz, hogy a fiatalok a jelenleginél jóval egészségesebb és táplálóbb ételeket fogyasztva nőjenek fel és ezt a szemléletet őrizve éljék hétköznapjaikat.
Mit (t)ehet az ifjúság az egészségéért?
A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet valamint a Debreceni Egyetem alkotta konzorcium 2015. szeptember 18-án Debrecenben indította útjára a 40 állomásból álló egészségprevenciós programsorozatát. Cél a lakosság és kiemelten a fiatalkorúak egészségtudatosságának és táplálkozási szokásainak javítása. A projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, közel 500 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósul meg.
