
Fejleszti állattartó telepeit a Duna-Dráva Nemzeti Park
A Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) több mint 446 millió forintot fordít őshonos állatok tartási körülményeinek javítására jövő év tavaszáig – mondta a park igazgatóságának vezetője kedden Barcson, sajtótájékoztatón.
A genetikai erőforrások védelme nemzetstratégiai feladat
Nemzetstratégiai feladatnak nevezte a genetikai erőforrások védelmét a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára az Őrségi Nemzeti Park génmegőrzéssel foglalkozó szakmai rendezvényén, Őriszentpéteren.
Népszerűek a nemzeti parkok és védjegyes termékeik
Egyre népszerűbb a Nemzeti Parki Termék Védjegy, egy év alatt már 102 gazdálkodó és szolgáltató, összesen 235 terméke kapta meg a címet.
Ketyeg az európai csülkösvad-bomba
A vadgazdálkodásról szervezett konferenciát pénteken Bugyiban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, mivel a vadkárok kérdésköre az utóbbi időben a magyar vadásztársadalmat és a mezőgazdasági termelőket egyaránt foglalkoztatja, olvasható a NAK közleményében.
Szeretik a Nemzeti Parki védjegyes termékeket
Eddig 97 pályázó 220 terméke nyerte el a Nemzeti Parki Termék védjegyet, de a pályázati kiírások folyamatosak – jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára az OMÉK-on.
Védjegy a nemzeti parkok termékeinek
Idén június 7-16-a között rendezi meg a természetvédelemért felelős minisztérium azt a programsorozatot, amelyet hazánkban már 2007 óta szerveznek, és amely keretén belül a látogatók a különleges természeti élmények mellett gasztronómiai élménnyel is gazdagodhatnak. A Nemzeti Park Termék védjegyet eddig mindösszesen 70 pályázó több mint 150 terméke nyerte el.
Nemzeti Parki Termék védjegyre pályázhatnak a termelők
A Nemzeti Parki Termék védjegyhasználati jogának megszerzésére pályázhatnak a termelők az ország több nemzeti parkja, közöttük a Bükki Nemzeti Park (BNP) által megjelentetett pályázati felhívások alapján – nyilatkozta a BNP médiareferense.
