
Megsemmisítik az át nem vett őstermelői igazolványokat
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatja az érintett őstermelőket, hogy az egy esztendőn túl át nem vett igazolványokat a jogszabály értelmében megsemmisíti. Ezzel pedig az őstermelői jogviszonyuk is megszakad.
Kevesebb őstermelőit adott ki a NAK
Az utóbbi évekhez képest lényegesen, több mint 80 ezerrel kevesebb őstermelői igazolványt adott ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), amely részben a magyar gazdatársadalom elöregedésével, illetve az őstermelői kártya gazdaságfehérítő hatásával magyarázható - mondta a kamara elnökségi szóvivője hétfőn.
Fontos határidőt kell észben tartaniuk az őstermelőknek
Az őstermelők 2017. március 20-ig érvényesíthetik igazolványukat annak érdekében, hogy őstermelői jogviszonyuk folyamatos legyen és az őstermelőként történő értékesítési tevékenységüket idén is jogszerűen folytathassák. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleménye.
Őstermelői igazolványok: 10 nap múlva lejár a határidő
Már csak 10 napig, 2016. március 20-ig lehet kérelmezni a hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett új, 2016. január 1-től hatályos igazolvány kiváltását, illetve a még hatályos igazolványok 2016. január 1. napjára visszamenőleges érvényesítését.
Ingyenes lett az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés
2014. január elsejétől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ingyenesen végzi az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézést.
