
Szintézis Informatika: Innovációval a jövő felé
Interjú Szűcs Lászlóval a Szintézis Informatika Zrt. új cégvezetőjével. (x)
Készüljön velünk az új kibervédelmi (NIS2) kihívásokra!
A digitalizáció rohamos fejlődésével párhuzamosan a kiberbűnözés is egyre kifinomultabb és veszélyesebb formákat ölt.
Grafikus polccímkékkel újított az Euronics
A PRICER polccímkéi jóval többet nyújtanak az igényes árkijelzésnél, hiszen a mögötte álló komplex rendszer a logisztikai feladatok nagymestere. Ez alapján nem meglepő, hogy az Euronics, országos lefedettségű műszaki bolthálózat már 2017-ben úgy döntött, hogy kihasználja a világelső PRICER technológia nyújtotta lehetőségeket. A folyamatos fejlesztés iránti vágyuktól sarkallva 2021 év végére egy, a teljes bolthálózatot érintő roll-out valósult meg, melynek keretében új, nagy méretű, grafikus címkékkel egészültek ki a boltok elektronikus árkijelzői. Erről beszélgettünk Stummer Attilával, az Euronics oktatási és hálózatfejlesztési vezetőjével.
70%-os támogatás, 100% lendület – Új pályázat nyílik kistérségi vállalkozások számára
Kevés olyan vállalkozás akad, ahol ne jönne jól némi innovációra, fejlesztésre fordítható támogatás, a kisebb településeken működő cégekre pedig talán még inkább igaz ez az állítás. Számukra jelent jó hírt az az új pályázati lehetőség, mely kifejezetten a kisebb lélekszámú falvak, községek mikro- és kisvállalkozói számára nyílik február második felében. A Szintézis Informatikai Zrt. pályázatíró bevonásával már megkezdte a felkészülést a február 17-i nyitásra. (x)
Élesben debütált a Szintézis legújabb felhős rendszere
A változás állandó körülöttünk, és aki nem fejlődik, az nem csupán stagnál, hanem végérvényesen lemaradhat innováló versenytársai között. A kiskereskedelmi üzletek számára is sorsdöntő lehet, hogy milyen háttér támogatja a napi munkafolyamataikat és az értékesítést.
PRICER okos polccímke: A szerethető hatékonyságnövelés
A Covid kihívásai az élelmiszerüzleteket sem kímélték, de sokan még ekkor is fejlődni tudtak. Jó példa erre az erdőkertesi COOP Szuper üzlet, ahol a belső tér teljes felújítása során bevezették az innovatív elektronikus polccímke rendszert is, mely egyszerre szolgálja a vásárlók kényelmét és a bolt hatékonyabb működését. A döntés okairól és a bevezetés utáni tapasztalatokról a Gödöllő COOP Zrt. kereskedelmi igazgatójával, Dúl Nándorral és az erdőkertesi üzlet vezetőjével, Hegedűs Mariannával beszélgettünk.
Click & Collect plusz beruházás nélkül, extrákkal
Webáruháza van? Kollégái listák alapján rakják össze a megrendeléseket? Biztosan eljátszott már a Click&Collect gondolatával. Ha plusz költséges beruházás nélkül szeretné a módszert használni, a Pricer elektronikus polccímke rendszerrel egy infrastruktúra alatt bevezetheti!
„A vásárlók nem a lakásukon - már a felhőben vannak”
2018-ban a kereskedelmi szektor számára az adat értékesebb lett, mint korábban bármikor. Az ellátási lánc szakembereinek 46 százaléka már előnyben részesíti az adatok által irányított üzleti tevékenységet – például az eladások növelésénél. A fogyasztókra vonatkozó adatok, a mesterséges intelligencia és azon belül a gépi tanulás az eladótérben lehetővé teszik, hogy a kereskedők célzottan, egyre hatékonyabban alakítsák kínálatukat. 2019-ben a kereskedelem növekedésének fő építőeleme az adat lesz.
Szintézis Informatika: köszönet a kollégáknak
Rendhagyó módon az Élelmiszer szaklap felületén szeretnénk megköszönni a Szintézis ZRt. kollégáinak az egész éves remek, odaadó munkáját, összefogását és emberségét! Köszönjük!
Retail duplacsavar a munkaerőhiány kezelésében
A szakképzett munkaerő megszerzése és megtartása komoly anyagi terheket jelent. Váltson ki informatikai fejlesztéssel olyan folyamatokat, amelyek nem igényelnek szaktudást, kollégái koncentráljanak a vevők magasabb szintű kiszolgálásával, racionalizáljon ipari mintára! (X)
A gyors, a szerethető, a megtérülő: önkiszolgáló pénztárgép
Éles üzemben bizonyítanak az első önálló hazai informatikai cég önkiszolgáló kassza megoldásai a budaörsi Prímában. A kasszamegoldást az engedélyeztetést követő hetekben testre szabva, határidőre telepítette a Szintézis ZRt., ezzel elindítva egy teljes roll-out folyamat első lépcsőjét.(x)
A Pricer forradalmi retail megoldása nyerte el a legjobb vásárlói élmény kitüntetést
A Pricer új megoldása nyerte el idén Retail Technology Award (RETA) „legjobb vásárlói élmény” kitüntetését. A több ezer termék közül vásárlói nem találják meg a keresett termékeket? Leterheltek az állandó kérdések miatt a vevőtéri eladók? A hiánypótló megoldás megérkezett!
A COOP a Visma Retail rendszerét választotta
A COOP, előremutató üzletpolitikai céljainak eléréséért választotta a „Visma Retail” kiskereskedelmi IT megoldásait. A beruházással a COOP ismét bizonyítani kívánja: hagyományai, tradicionális értékei mellett képes a folyamatos megújulásra azért, hogy vásárlóit a lehető legmagasabb színvonalon tudja kiszolgálni.
Négy ok, amiért a Szintézist fel fogja keresni nyomtatásával kapcsolatban
Mielőtt eláruljuk, hogy miből áll a Szintézis költségoptimalizáló szolgáltatása, álljon meg az olvasással és egy percben próbálja meg összeszámolni, hogy cégénél nagyjából mennyit költenek éves szinten a nyomtatásra. Segítünk pár kérdéssel: Hány nyomtatót üzemeltetnek? Mennyi volt az elmúlt évben a nyomtatók karbantartási költsége? Hány tonert, patront rendeltek kollégái és mennyi időt fordítottak rá, hogy minden esetben a legjobb áron vásárolhassák meg? Mennyi az egy oldalra jutó fekete-fehér, illetve színes nyomtatási költsége? Biztos benne, hogy a munkatársak indokoltan nyomtatnak színesben? Ha nem tudja a pontos összeget, valószínűleg alábecsülte a költségeket!
