
Állást foglaltak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben
Az Európai Unió tagállamainak mezőgazdasági miniszterei politikai állásfoglalást fogadtak el hétfőn egyebek mellett a tisztességtelen forgalmazói magatartások visszaszorításáról - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden.
UHT tejek: tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt intézkedett a NÉBIH
A 1,5%-os zsírtartalmú UHT tejek értékesítése kapcsán a beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartást vizsgálta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az akció az előállítók, a forgalmazók és kereskedők korrekt piaci viszonyának elemzésére irányult és elsősorban a beszállítók hátrányos megkülönböztetésének kiszűrését célozta. Az ellenőrzések során a szakemberek a 41 vizsgálat több mint 30%-ánál megállapították a tisztességtelen forgalmazói magatartás megvalósulását, amely miatt öt esetben, több mint 96 millió forint értékben bírságot is kiszabtak a hivatal ellenőrei.
Valószínűleg törvényt sértett a százforintos dinnyekartell
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., az Auchan Magyarország Kft., a CBA Kereskedelmi Kft., a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. vállalkozásokkal, továbbá a Magyar Dinnye Szövetség Közhasznú Egyesülettel és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal szemben versenykorlátozómegállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt.
Mi számít ezentúl tisztességtelennek?
Tavaly több mint 100 vizsgálatot indított a NÉBIH tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt. Melyek az új módosítások a törvényben?
Elsöprő parlamenti többség a tisztességtelen forgalmazói magatartással szemben
Elsöprő többséggel szavazta meg az Országgyűlés a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvénymódosítást. A jogszabály pontosítja a mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítók és a kereskedők közötti fizetési határidőket és a beszerzési ár alatti értékesítés szabályait. A törvényben új rendelkezésként jelenik meg a diszkriminatív árazás tilalma.
Betiltják a polcdíjat és a dömpingárat
A parlament rendkívüli nyári ülésszakának első ülésén a kereskedőket és a forgalmazókat is érintő módosításokról is szavaznak a képviselők - írja az index.hu.
Parlament elé kerül a forgalmazói magatartást pontosító törvényjavaslat
Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága szerdai ülésén egyhangúlag támogatta Győrffy Balázs (Fidesz) képviselői önálló indítványát, amely a tisztességtelen forgalmazói magatartást tilalmáról szóló - még 2009-ben meghozott - törvényt pontosítaná.
Tiltaná a diszkriminatív árazást egy törvénymódosítási javaslat
Megjelenne a diszkriminatív árazás tilalma a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényben, és pontosítaná a fizetési határidőkre és a beszerzési ár alatti értékesítésre vonatkozó rendelkezéseket Győrffy Balázs (Fidesz), ki pénteken nyújtott be képviselői önálló indítványt az Országgyűlésnek.
Szigorodnak a kereskedelmi szabályok
A VM módosítani kívánja a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt: a viszonteladó is beszállítónak fog minősülni, emellett a magyar tej és tejtermékek fogyasztásának ösztönzésébe fog.
Mérlegen a kormány II.
Az Élelmiszer szaklap legutóbbi számában bemutattuk az új kormány élelmiszeriparral kapcsolatos tavalyi intézkedéseit, a folyamatot továbbra is követjük, mert a jogalkotás még mindig igen aktív.
Szigorítanák az üzletlánctörvényt
Az év elején hatályba lépett, elsősorban a nagy üzletláncok és a beszállító élelmiszer-termelők és -feldolgozók kapcsolatrendszerét szabályozó törvény módosítására készülnek a Fidesz agrárpolitikusai, illetve a vidékfejlesztési tárca szakértői. A koncepció több ponton szigorítaná vagy pontosítaná a jelenlegi paragrafusokat – például még a saját gyártású élelmiszerek esetében is tiltaná az „önköltség alatti” forgalmazást. A kereskedők szerint viszont törvénnyel hosszú távon nem lehet átírni a versenypiaci viszonyokat.
Tilos lesz hirdetni az árengedményt?
A kiskereskedőknél kiverte a biztosítékot a tisztességtelen forgalmazói magatartásról szóló törvény módosító anyaga, amely jelen pillanatban munkatervezetként a Fidesz-frakciónál van, ugyanakkor a gyártói oldalon csak néhány elemét tartják agyrémnek.
