
A hazai liba- és kacsatermékeket ajánlja Márton napra a terméktanács
A libatermékek iránti kereslet itthon még mindig néhány ünnephez köthető.
Tilos élő baromfit árulni a korlátozott területekről!
Egyesek a madárinfluenza miatt elkerített zónákból kínálnak eladásra víziszárnyasokat, ami súlyos járványügyi kockázatot jelent.
6,5 milliárd forintos beruházást hajt végre a Hunent Zrt.
A mélykúti üzem most bejelentett bővítése mintegy 6,5 milliárd forintból valósul meg, amelyhez az állam 2,2 milliárd forint támogatást biztosít, amiért cserébe a cég ötszáz munkahely megőrzésére vállalt kötelezettséget.
Madárinfluenza: van, ahol már enyhítenek
A madárinfluenza járványhelyzet kedvező alakulásának eredményeként „óvatos könnyítéseket” engedélyezett az országos főállatorvos Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye korlátozás alatt nem álló területein. Az engedmény a víziszárnyasok technológiai mozgatását teszi lehetővé. A hatóság elsődleges célja továbbra is a járvány elfojtása, terjedésének megakadályozása. Ugyanakkor a baromfi ágazatot érő kár mérséklése érdekében minden könnyítő intézkedést elrendelnek a szakemberek, amint azt a járványhelyzet lehetővé teszi.
Túltermelés az európai víziszárnyaspiacon
Míg néhány éve ezrével vágták le az állatokat a madárinfluenza miatt a magyar víziszárnyas-ágazatban, mára végérvényesen eltűntek a 2017-es járvány hatásai. A termelés visszaállt a korábbi szintjére, kacsából és libából is jóval több került a piacokra idén, mint egy-két évvel korábban – írta a Magyar Nemzet.
Átadták a Hunent vízszárnyas-feldolgozóját
A magyar jövőhöz sikeres kisvárosok kellenek, a kormánynak pedig az is szívügye, hogy megerősítse a magyar vállalatokat - erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. gyáravató ünnepségén.
Szerkezetkész a Hunent új üzeme
Európa egyik legnagyobb vágóhídja a Merkbau és a Modinvest kivitelezésében Mélykúton épül 12,6 milliárd forintból.
Felavatták a Bács-Tak Kft. új keltető üzemét
A kormány által a költségvetési forrásokból nyújtott állatjóléti támogatás 2010 óta több mint a duplájára, 4 milliárd forintról 9 milliárd forintra nőtt - mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán, ahol felavatták a Bács-Tak Kft. új keltető üzemét.
Gyorsan épül a Hunent víziszárnyas-vágóhídja
Ősszel megkezdődhetnek a próbavágások a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. mintegy 12,6 milliárd forintos beruházással épülő új víziszárnyas-vágóhídján - közölte Kiss István, a zrt. igazgatósági elnöke a Bács-Kiskun megyei Mélykúton kedden.
Vegyesvállalatot alapított Oroszországban a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt.
Vegyesvállalatot alapított Oroszországban a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. A magyar cég és a kazanyi székhelyű Ekoferma Zvenyigovo vezetői kedden írták alá a megállapodást a moszkvai magyar nagykövetségen a magyar és az orosz agrártárca képviselői jelenlétében.
