hero
Becsült olvasási idő: 6 perc
20. alkalommal indul útjára a Coop Rally

A magyar agrár- és élelmiszergazdaság megerősítéséhez a gazdák, a feldolgozók, a kereskedők, a szakmai szervezetek és a vásárlók együttműködésére van szükség, amelyre a Coop Rally kiváló példát kínál – mondta a XX. Coop Rally országos beharangozó sajtótájékoztatóján Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter. 

A szakmai program útvonala ezúttal Kelet-Magyarországon halad majd

Ahogy már beszámoltunk róla, a tárcavezető kiemelte: a Coop Rally-n résztvevő közel 100 cég (a Coop beszállító és üzleti partnerei), illetve a Coop Csoport együttesen a magyar élelmiszergazdaság jelentős részét lefedi, hiszen összességében évi mintegy 2000 milliárd forint forgalmat képviselnek a hazai piacon. A minőségi magyar élelmiszer-előállítást és -termékeket népszerűsítő szakmai program mintegy 300 résztvevője ezúttal hat kelet-magyarországi élelmiszergyártó céget, illetve a COOP Csoport két tagvállalatát fogja meglátogatni szeptember 9-10. között.

„A Coop Rally nem pusztán egy szakmai rendezvény, hanem egy izgalmas országjárás, amely bemutatja mi történik a magyar élelmiszergazdaságban, a termőföldön, az istállókban, a gyártósorok mellett, a raktárakban és végül a boltok polcain” – mondta a XX. Coop Rally országos beharangozó sajtótájékoztatóján Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter, a szakmai program fővédnöke.

„A Coop Rally legfontosabb üzenete, hogy minden egyes magyar élelmiszeripari termék mögött ott van egy magyar gazda munkája, egy feldolgozó üzem szakértelme, egy vállalkozás beruházása, egy munkavállaló teljesítménye, egy kereskedő döntése, és végül a vásárlók bizalma. A Coop idei programja különösen jól mutatja ezt. A rendezvényen résztvevő közel 100 cég a Coop Csoporttal együttesen ugyanis több mint 30 ezer munkavállalót és évi mintegy 2000 milliárd forint forgalmat képvisel a hazai piacon. Ez már nem egy ágazatnyi szerep. Ez a magyar élelmiszergazdaság jelentős része” – emelte ki a miniszter. Egyben kihangsúlyozta: a magyar agrár- és élelmiszergazdaság megerősítéséhez a gazdák, a feldolgozók, a kereskedők, a szakmai szervezetek és a vásárlók együttműködésére van szükség, amelyre a Coop Rally kiváló példát kínál.

Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter

„Nem pusztán az a feladatunk, hogy minél több mezőgazdasági alapanyagot állítsunk elő Magyarországon, hanem az is, hogy ebből az alapanyagból minél több érték jöjjön létre itthon. A cél az, hogy magyar mezőgazdasági alapanyagból olyan élelmiszert állítsunk elő, amelynek minősége és hozzáadott értéke is versenyképes itthon és a külpiacon” – jegyezte meg a tárcavezető. „Nem egyszerűen több termelésre van szükség, hanem jobb feldolgozottságra, korszerű technológiára, erősebb magyar márkákra és olyan vállalkozásokra, amelyek képesek a magyar alapanyagot nemzetközileg is versenyképes termékké alakítani. Az idei rali állomásainak otthont adó élelmiszeripari cégek erre nagyon jó példákat mutatnak” – hangsúlyozta Bóna Szabolcs.

A miniszter kiemelte: a Coop Rally másik fontos üzenete a kereskedelem szerepére irányul. „Hiába állítunk elő ugyanis kiváló magyar termékeket, ha azok nem jutnak el a fogyasztókhoz. Ebben a Coop-nak különleges felelőssége és lehetősége van” – jegyezte meg Bóna Szabolcs. Ezzel kapcsolatban kihangsúlyozta: az üzletlánc több mint kétezer üzletével az ország szinte minden részén jelen van a nagyvárosoktól a legkisebb településekig. Hozzátette: az üzletlánc kínálatában a hazai termékek aránya meghaladja a 80 százalékot – a több mint 1000 sajátmárkás termékei esetében pedig ez az arány 90 százalék feletti.

A magyar termékek boltok polcain történő egyértelműbb megkülönböztetése kapcsán elmondta: a fogyasztóknak tudnia kell, hogy mit vásárol, honnan származik egy termék. Éppen ezért – tette hozzá – az agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a magyar termékek azonosítását és megkülönböztetését szolgáló védjegyrendszer tovább erősödjön, és a fogyasztók a vásárlási döntéseikben átlátható és megbízható kapaszkodót kapjanak.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy idén már huszadik alkalommal rendezik meg a Coop Rally-t, amelyet azzal a céllal indított el az üzletlánc, hogy a minőségi magyar élelmiszer-előállítást és -termékeket népszerűsítse, bemutassa a hazai fogyasztók számára. „Hiszem azt, hogy 20 év alatt e célokból sok minden megvalósult” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a 20 év alatt 159 vállalkozás termékeit és innovációit mutatták be a széles közvélemény számára.

Az aktuális piaci helyzet kapcsán elmondta, hogy az árrésstop-intézkedés a Coop üzletláncot különösen érzékenyen érinti, hiszen nagyon sok kistelepülésen van jelen kisebb boltokkal a cégcsoport. „Minél kisebb egy bolt – a választék vagy a forgalom tekintetében – annál kedvezőtlenebbül érinti az árrésstop” – hangsúlyozta Pekó László. Egyben reményét fejezte ki, hogy az infláció mérséklődésével hamarosan „visszatérnek a normális piaci viszonyok”.

Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke 

A Coop Rally idei programjáról szólva elmondta: ebben az évben Kelet-Magyarország kiemelt élelmiszergyártóit és Coop tagvállalkozásait látogatják meg a Rally résztvevői szeptember 9-10. között. Az idei Coop Rally időszakában is találkozhatnak árakciókkal a vásárlók: „Mindenünk a hazai” üzenettel zajlik ugyanis szeptember folyamán a Hazai hetek országos árakciós kampány.

Az üzletlánc piaci súlyáról Pekó László elmondta: a Coop az ország legkiterjedtebb és legnagyobb lefedettséggel rendelkező üzletláncaként 1422 településen van jelen összesen 2076 üzlettel; közel 880 helyen pedig egyedüliként biztosítja az élelmiszerellátást. A magyar beszállító partnerekkel való együttműködés kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1995-ben létrejött COOP Gazdasági Csoport az elmúlt három évtized alatt mintegy 3000 magyar gyártóval állt kapcsolatban, a meghatározó nagy hazai vállalkozásoktól a kisebb, akár kézműves gyártókig.

A közel 16 ezer főt foglalkoztató cégcsoport franchise rendszere jelenleg 341 kis- és középvállalkozást számlál, a törzsvásárlók száma eléri az egymillió főt. A cégcsoport tavalyi eredményével kapcsolatban kiemelte: az árbevételük elérte a 887 milliárd forintot, amely 3 százalékkal haladta meg a megelőző évit. Ezen belül az üzletlánc tavalyi forgalma 543 milliárd forintot tett ki.

A cégcsoport üzlet- és szolgáltatásfejlesztései kapcsán elmondta: a franchise tagok évente összesen több milliárd forintos ráfordítással csaknem 100 üzletet újítanak meg. Csak az elmúlt két évben a Magyar Falu Program révén összesen mintegy 12 milliárd forint ráfordítással 461 kistelepülési egységét is modernizálta a kereskedelmi csoport. Az energia- és környezettudatos beruházásoknak köszönhetően már 840 üzlet működik napelemes technológiával, amelyek összességében mintegy 38 GWh áramot termelnek, vagyis a hálózat áramellátásának 25 százaléka megújuló energiaforrással biztosított.

Az üzletláncnál már 9 éve folyamatosan elérhető a használtétolaj-visszagyűjtési szolgáltatás: 570 üzletben évente csaknem 150 000 litert adnak le a vásárlók. A PET-, fém- és üvegpalack-hulladék kezelését célzó RePont program keretében pedig 1400 átvevő ponton adhatóak le a visszaváltható göngyölegek.

A digitalizációs beruházásokról szólva Pekó László kiemelte: az üzletlánc 12 üzletében 44 önkiszolgáló kasszánál is fizethetnek a vásárlók. Tavaly pedig Szegeden – Magyarországon elsőként – egy automata hibrid okosbolt is megnyílt a Coop Szeged Zrt üzlethálózatában, amely nyitvatartási időben hagyományos, azon kívül bolti dolgozók nélkül, távfelügyeleti rendszerben működik. Az idei Coop Rally keretében a társaság megnyitja második hibrid okosüzletét is. Az egyéb szolgáltatások kapcsán azt is elmondta a cégvezető, hogy országszerte 35 üzlet érhető el online a Wolt-on keresztül, valamint 1150 csomagautomatánál vehetik át a vásárlók a nem élelmiszer jellegű webes rendeléseiket.

A 2022-ben bevezetett, minőségi vásárlási élményt, szélesebb áruválasztékot, prémium márkákat kínáló üzletkategória, a Szuper Plusz kapcsán pedig azt emelte ki: már 65 ilyen – minimum 350 négyzetméter feletti alapterületű – üzlet érhető el országszerte.

Fábián László, a MOB főtitkára

A szakmai programon mindig részt vesznek olimpikonok is, ugyanis a Coop Csoport 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), aminek keretében segíti az olimpikonok felkészítését, az olimpiai eszme népszerűsítését. Fábián László, a MOB főtitkára ezzel kapcsolatban elmondta: „egy ízig-vérig magyar céggel kötöttünk barátságot három évtizede. Nagyon fontos számunkra, hogy a magyar sportolók magyar cégekkel lehessenek kapcsolatban. E téren olyan elkötelezett cég, mint a Coop, viszonylag kevés van Magyarországon”. Az idei programban résztvevő olimpikonokról szólva kiemelte: 10 olimpiai, világ- és Európa-bajnok összességében 354 olimpiai, világ- és Európa-bajnoki éremmel vág neki majd a kétnapos eseménynek.

Fotók: Coop Rally