Becsült olvasási idő: 2 perc
A Mars foglalkoztatja és díjazza a kiváló nőket

Ötödik alkalommal rendezte meg Esélyegyenlőségi Konferenciáját az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham). A rendezvény keretében a zsűri tagjai idén másodjára adták át a Női Kiválósági Díjat, amelyet ezúttal Szűts Ildikó, az OTP kommunikációs igazgatója nyert el.

marsA győztest több mint 50 jelölt közül választották ki a zsűritagok, köztük Mayer Zsolt, a Mars Magyarország vállalati kapcsolatok vezetője. A Marsnál az esélyegyenlőséget és a munka-magánélet egyensúlyát évek óta kiemelten kezelik.

Az AmCham Női Kiválósági Díjra nyár óta lehetett jelölni olyan vezető szerepben dolgozó hölgyeket, akik mások számára is példát mutathatnak. Az idén, akárcsak a tavalyi évben, 52 jelölés érkezett a pályázatra.  A Mars a Női Kiválóság Díj megalapításának egyik kezdeményezője volt a Morgan Stanley mellett, a díjátadót pedig már a második alkalommal támogatja. A zsűri a fődíj mellett külön elismerést adott mind az öt hölgynek, akik a döntőbe kerültek, mivel az ő munkásságukat értékelték leginkább példamutatónak. A Női Kiválóság Díját ezúttal Szűts Ildikó, az OTP kommunikációs igazgatója nyerte el.

Szűts Ildikó korábbi munkahelyén, a Magyar Postánál eltöltött évei alatt magas szakmai Szűts Ildikószínvonalon és nagy empátiával vezette be az addig ismeretlen humán erőforrás-menedzsment és szervezetfejlesztési modelleket. Az érdekképviseletekkel való együttműködés során páratlan konfliktuskezelési és tárgyalási sikereket ért el. Vezetése alatt a Magyar Posta nem szorult állami támogatásra, a HR szervezet pedig számos nemzetközi díjat nyert. Jelenleg az OTP Bank kommunikációs igazgatójaként tevékenykedik, munkásságával ott is példát állítva a fiatal női vezetők számára.

marsA női kiválóság és példamutatás eszméje jól illeszkedik a Mars munkáltatói és „emberközpontú munkatárs” koncepciójába, melynek az esélyegyenlőség központi eleme – a tehetséggondozás, a kismama program és a családbarát munkahely megteremtése mellett. A vállalat több alkalommal nyerte el a Hewitt Legjobb Munkahely díját, ezért is vett részt Mayer Zsolt vállalati kapcsolatok vezető a szakmai zsűri munkájában már második alkalommal: „A Marsnál hisszük, hogy a díj alapításával a többi támogatóval együtt jó példával szolgálunk más munkáltatók számára. Ez az elismerés a díjazottakon, az ő egyedi életútjaikon keresztül a magyar nők, és egyben a Mars munkatársai számára is követendő példákkal szolgál” – mondta el Mayer Zsolt.