A cafeteria piac Magyarországon már bizonyította érettségét az elmúlt csaknem két évtizedben. Az új reménység, a SZÉP Kártya azonban még csak most ül az iskolapadba, az útravalóként kapott csomag pedig kétséges, milyen eredményhez tudja hozzásegíteni. Szükséges lenne minden érintett fél bevonására a cafeteria rendszer megfelelő átalakításához, a SZÉP Kártya rendszerének működőképessé tételéhez. Ennek egyik legfontosabb eleme a SZÉP Kártya piacának megnyitása lenne a cafeteria piac jelenlegi szereplői számára is. Mindezt azért, hogy a SZÉP ne csupán szép, de okos is legyen.
A Parlament elé beterjesztett, az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tervezet szerint a vendéglátásban elkölthető melegétel juttatást nem lehet papír alapon biztosítani, csak SZÉP Kártyán keresztül 2012. január 1-je után. A kártya kibocsátására mindössze néhány bank jogosult. A fogyasztásra kész élelmiszer vásárlására használható hideg utalvány havonta maximálisan 5000 Ft értékben lesz adható, a jelenlegi 18 000 Ft helyett.
Jelenlévő kihívások, potenciális veszélyek a SZÉP Kártyára, melyek erőteljesen visszahatnak az étkezési jegy kibocsájtók mellett a vendéglátóiparra, a 2 500 000 melegétel utalványt eddig igénylő munkavállalókra és munkáltatókra, összességében pedig a nemzetgazdaságra:
1. Bizonytalanság. Jelenleg sem a munkaadók, sem pedig a munkavállalók nem tudják bizonyosan, hogy néhány hét múlva, 2012 januárjától pontosan milyen összegben, milyen juttatásokat, milyen adózással, mely szolgáltatóktól, milyen platformon/formátumban vehetnek igénybe.
2. Embrionális állapot. Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) tagcégei jelenleg 100 000 ügyfél, 2 500 000 munkavállaló és 40 000 beváltóhely közti kapcsolat napi szintű megteremtésével járulnak hozzá az utalványpiac biztonságos és sikeres működéséhez. Kétséges, hogy a 2012 januárjától a SZÉP Kártya át tudja-e venni az étkezési utalvány szerepét, hiszen a SZÉP Kártya legnagyobb és legelső kibocsátója is csak mintegy 200 ügyféllel, és 1500 beváltóhellyel tudott eddig szerződni, és még a 3000 darabot sem éri el a munkavállalók számára kibocsátott kártyák száma.
3. Korlátozott használhatóság. Magyarországon európai viszonylatban is alacsony a kártyaleolvasó terminálok elterjedtsége, főként a fővároson kívül, illetve az éttermi szektorban. Mindez már önmagában súlyos problémákat vet fel: társadalmi egyenlőtlenséget főváros és vidék viszonylatában, a támogatni kívánt vendéglátóipar és KKV szektor pedig a szándékokkal ellentétben jelentős bevételektől esik el.
Hogyan lehet működőképes a SZÉP Kártya?
1. Átmenet biztosítása. Nemzetközi szinten az elektronikus kártya alapú cafeteria piac nagysága 40% az utalvány alapúval szemben. 2012 januárjától a SZÉP Kártya meleg étkezési szolgáltatása mellett szükséges egy olyan papír alapú, célzottan és kizárólag melegkonyhás vendéglátóhelyeken és munkahelyi étkezdékben felhasználható utalvány bevezetése, mely 12 500 forint/hó kedvezményes adózású értékig, 2 éves átmeneti időszakra megfelelően biztosítaná a melegétel juttatáshoz való diszkriminációmentes hozzáférést, amíg a kártyaelfogadó terminálok infrastruktúrája megfelelően kiépül.
2. A SZÉP Kártya kibocsátói piac megnyitása. Cafeteria rendszerek sikeres
működtetéséhez arra specializálódott, tapasztalattal rendelkező szolgáltatókra van szükség. Amennyiben a piac egyéb, jelenleg is aktív szereplői beléphetnek a SZÉP kártya kibocsátók közé, akkor nagymértékben felgyorsulhatna a SZÉP kártya elterjedése, hiszen ezek a vállalatok jelentős piaci ismerettel és gyakorlattal rendelkeznek a béren kívüli juttatások területén, és kiemelten tudnának erőforrásokat mozgósítani erre a feladatra.
Ha más mondja, azt nem tűröm el?
Jelenleg az utalványozói piac szereplői profit-orientált cégek. Vajon ezért már kötelező elutasítani a tapasztalatukat? Elképzelhető, hogy a kormányzat ne vegyen tudomást arról, hogy a tervezett átalakítás százezreket fog negatívan érinteni Magyarországon kizárólag azért, mert a jelenlegi struktúra ezen szereplők üzleti érdekeit is szolgálja? Indokolt egy jól működő, a teljes társadalom érdekeit szolgáló modell megszűntetése, csak mert a működtetői a tevékenységükért cserébe profitra tesznek szert? Számos ágazat ezt a struktúrát követi: így épülnek autópályák állami pénzből, közérdeket szolgálva, magáncégek révén. Csak a melegétel jegy kibocsátását vegyük el a jelenlévő cégektől és adjuk a SZÉP Kártya kibocsátására jogosult bankoknak? Vajon ez kinek az érdekeit szolgálja?
A cafeteria piac szereplői közül csak az EUFE 3 tagcége 400 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, és az általuk közvetlenül befizetett adó összege eléri az 5 milliárd forintot, mely összeg megegyezik nettó profitjukkal. A teljes étkezési utalvány piac jelenlegi formájában több ezer ember megélhetését is biztosítja. A vendéglátásban, főként a kis kifőzdékben, büfékben, dolgozó munkaerő megélhetése függ attól, hogy jövőre ezek a főként melegétel utalvány forgalomtól függő helyek fenn tudják-e tartani magukat, azaz az ő megélhetésük, munkájuk is nagyban függ attól, hogy milyen és mekkora lesz az utalványos piac.
Az EUFE javaslatát munkaanyag formájában eljuttatja a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. Ezzel párhuzamosan az ügyfeleket (munkáltatók) és a beváltóhelyeket az EUFE tagcégei arra kérik, hogy a kidolgozott javaslati anyagot szándéknyilatkozat formájában támogassák. A cafeteria rendszer átalakítására vonatkozó szakmai javaslatot bárki megismerheti, és annak kapcsán kifejezheti egyetértését: a munkaanyag és a támogatói nyilatkozat az EUFE honlapján (www.eufe.hu) érhető el.
Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülést 2000-ben alapította a három, étkezési utalvány forgalmazásra szakosodott vállalat, az Edenred, a Le Cheque Déjeuner és a Sodexo. A három utalvány-kibocsátó társaság fő tevékenységként foglalkozik az étkezési utalványok kibocsátásával, forgalmazásával és kapcsolódó szolgáltatások biztosításával. Az EUFE célja, hogy tagjai tevékenységükkel hozzájáruljanak a civil társadalom építéséhez, a magyar munkavállalók egészségi állapotának javításához, valamint az egészséges munkahelyi étkeztetés kultúrájának népszerűsítéséhez és erősítéséhez.

