Becsült olvasási idő: 1 perc
Aflatoxin: az üzemi tej nem veszélyes

Ahogy arról a közvélemény a sajtóból is értesülhetett, valóban bebizonyosodott, hogy egyes piacokon értékesített kistermelői tejben találtak aflatoxint – nyilatkozta a Világgazdaságnak Pleva György.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági országos igazgatója hozzátette: „ezt a tejet a vonatkozó szabályoknak megfelelően egyedi jelölés nélkül, a pultba kihelyezett jelöléssel árusították, amelyen szerepelt a termelő neve és elérhetősége, valamint a tej zsírtartalma.”

tejAz igazgató elmondta: „a nagyobb tejfeldolgozó üzemek minden beérkező nyerstejszállítmányt ellenőriznek, ezért tejüzemből nem került a polcokra olyan tétel, amely veszélyes lenne. A nyerstejben idehaza egyébként is alacsony arányban fordul elő az aflatoxin, míg Dél-Európában már régóta küzdenek a problémával. A szennyezett nyerstej-tételeket azonban a tejüzemek biztonsági rendszere teljesen kiszűri, az ilyen szállítmányokat nem dolgozzák fel a gyárak, hanem visszautasítják azokat” – tette hozzá Pleva György.

Az idén több probléma lesz az országban az aflatoxinnal, mert a tavalyi szárazság miatt például a betakarított kukoricatermés penészesebb lett. A szaktárca ezért segítséget nyújt a gazdálkodóknak abban, hogy az esetlegesen penészes takarmánytételeiket le tudják cserélni – jelentette ki Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a napokban válaszul a hírekre. Az aflatoxint például a kukoricán megtelepedett penész termeli, a gombaméreg a tejen keresztül választódik ki. Kardeván Endre jelezte: amennyiben a tejben az aflatoxin-szennyezettség elér egy határértéket, akkor a tejet az élelmiszerbiztonsági hatóságok elkobozzák, mert az élelmiszerként nem használható fel.