Becsült olvasási idő: 0 perc

Még az idén 100 milliárd forint fölötti összeg folyhat be az államkasszába a nyáron lezárult Földet a gazdáknak program során eladott termőföldekből.

A földértékesítési programból származó bevétel maradék része a jövő év elején kerülhet a költségvetésbe. Az értékesített termőföld mintegy harmadát, több mint 74 ezer hektárt fiatal gazdák vásároltak meg.

„Nem a költségvetési bevételforrás-növelés miatt hajtottuk végre ezt a programot, hanem az volt a célunk, hogy az agrárközéposztályt igyekezzünk megsegíteni” – fogalmazott Bitay Márton Örs államtitkár.

A program a gazdák folyamatos támogatása mellett zajlott, az értékesítésre felkínált mintegy 250 ezer hektár 70 százalékát vásárolta meg mintegy 30 ezer földműves, a jogosultak harmada.

Az államtitkár elmondta azt is, kedden döntött az Országgyűlés arról, hogy az árverésekből befolyt mintegy 270 milliárd forintot az államadósság csökkentésére fordítják.