Becsült olvasási idő: 1 perc
Boredukáció: letesztelték a fesztiválozókat

Az EFOTT-on bulizók tájékozottak a bor- és szőlőfajtákkal, valamint a borvidékekkel kapcsolatban, a cukortartalom megtippelése azonban nem egyszerű számukra: ez derült ki a 750 borbrand interaktív programjának és játékos tesztjének köszönhetően.

Az edukációs, borismertető program fő célja az volt, hogy az Ital Magyarország borszakértőinek közreműködésével minél közelebb hozzák a fiatalokat a minőségi borfogyasztáshoz. Hogy felmérjék a fesztiválozók borok iránti elkötelezettségét és tudását, készült egy nem reprezentatív felmérés is, melynek során ötfős turnusokban tölthették ki a 750 tesztet az érdeklődők.

Egy vaktesztes kóstoló után kellett megítélniük az adott bor jellemzőit, de általános jellegű kérdések is akadtak a kérdőívben.

Az eredmények azt bizonyítják, hogy a fiatalok tájékozottak a borvidékekkel, a különböző szőlőfajtákkal és bortípusokkal, valamint a borhigítási arányokkal kapcsolatban.

Érdekesség, hogy míg a borok alkoholtartalmát jól ítélték meg, a cukortartalom megtippelése gondot okozott nekik: a fesztiválozók mindössze fele találta el, hogy félédes, édes vagy száraz bort kóstolt-e. Ennek az lehet az oka, hogy mivel a bor szubjektív ízét több tényező határozza meg, így az alacsony cukortartalmú borok is tűnhetnek édesnek, ha kevés savat illetve tannint tartalmaznak. Mindemellett pedig az alkohol és a glicerin is befolyásolhatja az édes ízérzetet.

Az Ital Magyarország prezentálta a Muzsika Szigetének színpadát körbevevő 750 Borfalut, mely
felvonultatta többek között a Bognár, a Kristinus, a Polgár és a Lajvér Pincészetet is.

A Borfalu mellett elhelyezkedő 750 konténerben pedig 14 pince 20 tétele közül válogathattak a fesztiválozók. A
fesztiváljelenlét elsődleges célja az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatalokat és a minőségi
borfogyasztást, illetve hogy átadja a 750 koncepció lényegét: a bor nem attól lesz jó, hogy drága,
hogy száraz, vagy fehér, hanem, hogy pontosan azt nyújtja, amit a fogyasztó elvár tőle.