Magyarország 2014-ben immár harmadik alkalommal csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez. Az akció megszervezését az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (röviden: OKTF NHI; korábban: OHÜ) koordinálta. A kezdeményezésbe tavaly rekord számú önkéntest sikerült bevonni: az akciófejlesztők 150 akción keresztül mintegy 100 ezer embert tudtak megmozgatni a nap mint nap keletkező hulladékok, különösen a kezdeményezés központi témáját adó élelmiszer hulladék mennyiségének csökkentése érdekében.
Az Európai Hulladékcsökkentési Díjra az oktatási intézmények kategóriájában a Bethlen Gábor ÚÁG Kincskereső Tagiskoláját, a magánszemélyek kategóriájában pedig Greksa Lászlónét jelölte a kezdeményezés magyarországi koordinátora, az OKTF NHI munkatársaiból (az Európai Hulladékcsökkentési Hét szervezőiből, valamint a szervezet kommunikációs szakembereiből) álló „előzsűri”.
A Bethlen Gábor ÚÁG Kincskereső Tagiskolájában játékos formában vezették rá a gyerekeket a környezettudatos viselkedésre. Az "Egy hét a hulladékcsökkentésért - 600 kattintás a környezetért" címet viselő akció, amelyet 2014. november 24-28. között bonyolítottak le, az élelmiszer hulladékra, és az ahhoz kapcsolódó, főként műanyag csomagolási hulladékra fókuszált. Az akcióba az iskola mind a 120 diákját bevonták.
A kezdeményezés keretében a gyerekek egy számítógépes program segítségével napi kitűzött célok elérésével tudtak fokozatosan, egy-egy kattintással láthatóvá tenni egy-egy képet. Az intézmény hat osztályában 100-100 kattintással lehetett felfedni a fotót, ami a hét végére minden osztálynak sikerült. A kitűzött célokat osztályspecifikusan határozták meg, például az ételmaradékok minimálisra csökkentése (pl. csak annyi ételt szedj a tányérodra, amennyit megeszel), a műanyag csomagolás mellőzése (például ételhordó doboz, valamint újrahasznosított papírszalvéta használata), illetve a keletkező hulladékok helyes szelektív gyűjtése. A budapesti intézményben az akción keresztül úgy jutalmazták a diákokat, hogy közben nem termeltek hulladékot. Emellett a tanórákon különböző módon dolgozták fel a hulladékcsökkentés témakörét.
Közösségi program
Greksa Lászlóné szintén rendkívül színes akciósorozatot valósított meg 2014. november 26-án és 29-én Homokmégyen. Szervezett egy napot a szelektív hulladékgyűjtés köré: az akcióba az 1500 fős falu minden harmadik lakosát be tudta vonni. Végül 1300 kg papír hulladékot, 200 kg műanyag palackot és 20 kg fém dobozt gyűjtöttek szelektíven együtt.
Az újrahasználatra fókuszáló napon a helyi óvodában és általános iskolában készítettek különféle használati és dísztárgyakat a gyerekek műanyag joghurtos poharakból és bébiételes üvegekből. Szervezett befőttes üveg gyűjtést is: az akció során nagyjából 1150 darab üveget gyűjtöttek össze, amiből jutott többek között esküvőre dísztárgynak. Emellett több család vállalta a keletkező ételhulladék mennyiségének csökkentését a tudatos élelmiszerválasztással és további felhasználással.
Az Európai Hulladékcsökkentési Díjat a „Moving away from landfill & incineration: circular economy in practice” ("Túl a hulladék lerakásán és égetésén: körkörös gazdaság a gyakorlatban") című nemzetközi hulladékgazdálkodási szakmai konferencia utáni ünnepélyes díjátadó gála kapcsán adják át 2015. május 27-én, Budapesten.

