hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Diákmunka nyáron: termeléskiesést is pótol a fiatal munkaerő

Magyarországon több mint 120 ezer diák vállal munkát a nyári hónapokban, elsősorban a vendéglátásban, kiskereskedelemben és szolgáltatásokban. A legtöbb órabér 1.672 és 2.300 forint között mozog, de informatikai és mérnöki területeken akár 3.500 forintos óradíj is elérhető. A diákmunka jelentős részét már nemcsak szezonálisan, hanem év közben is rendszeresen igénybe veszik a cégek.

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Már nem igaz, hogy kizárólag a nyári időszakra koncentrálódik a diákmunka. A szezonalitás nyáron elsősorban a Balaton környékén jellemző, illetve a szabadságok miatt az ipari szektorban, ugyanakkor számos területen - kiemelten a kiskereskedelemben és a szolgáltatási ágazatokban - év közben is több tízezer diák dolgozik rendszeresen. 

A jelenleg hatályos szabályozás szerint a diákok minimál órabére bruttó 1.672 forint. Országos átlagban a bruttó órabérek jellemzően 1.672 - 2.000 forint körül alakulnak, míg Budapesten 2.000-2.300 forint között mozognak, de egyes kiemeltebb területeken– különösen mérnöki vagy informatikai területen – az órabérek elérhetik akár a bruttó 3.000–3.500 forint közötti szintet is.

„Becslések szerint a teljes nyári diákmunkás kereslet nagyjából 35-40%-át teszi ki a turizmus és a vendéglátás. Kiemelten sokan dolgoznak a balatoni régióban a júniustól augusztusig tartó főszezonban vendéglátóhelyeken, strandokon, fesztiválokon, kisboltokban és a különböző szálláshelyeken. A legtipikusabb diákmunkák a pultozás, a felszolgálás, a fagylaltárusítás, a konyhai kisegítés, a jegyértékesítés, valamint a takarítás. Adataink szerint ilyenkor van olyan település a Balatonnál, ahol a diákok adják a szezonális munkaerő akár 60-70%-át is. Az átlagos órabérek ebben a szektorban bruttó 2300 forint körül alakulnak” – mondta el Tóth Rozália a Prodiák vezetője. A szakember kifejtette, hogy bár a nyár a legintenzívebb időszak az évek óta tapasztalható munkaerőhiány miatt, év közben is nagyon sok diák dolgozik. Csak a Prodiák iskolaszövetkezeten keresztül 10-12 ezer diák vállal munkát, ez a teljes diákmunkások 10-12%-át teszi ki.

A diákmunka főbb célterületei: ipar, szolgáltatások és vendéglátás

A turizmus mellett a nyári hónapokban a gyárakban és termelőüzemekben is megugrik a diákmunkások száma, ahol a szabadságok alatt diákokkal pótolják a kieső munkaerőt a termelésben. A Prodiák adatai szerint az ipari- termelő szektor a nyáron elérhető diákmunkák nagyságrendileg 25-30%-át fedi le, a legjellemzőbbek az összeszerelési-, a csomagolási- és raktári- valamint az adminisztrációs feladatok. A multinacionális gyáraknál – főként Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön – jól fizető, akár 3 műszakos diákpozíciók is megjelennek ebben az időszakban.

A bér a legfontosabb, de nem az egyetlen szempont

„A diákok munkahelyválasztás előtt több szempontot mérlegelnek. Az egyik legmeghatározóbb természetesen a bérezés, de nem csupán a magasabb órabér, hanem az időben történő kifizetés is kiemelten fontos a fiatal munkavállalók számára. Ez utóbbi kapcsán sokan a diákszövetkezeteknek is utánanéznek, és igyekeznek jól bevált, megbízható diákszövetkezethez menni. Ezt követi a munkaidő és a beosztás rugalmassága, év közben különösen az iskolai órarendhez való igazodás miatt. A munkavégzés helyszíne szintén releváns szempont, a hosszabb távú gyakornoki pozíciók esetében továbbra is sokan keresik azokat a munkákat, ahol lehetőség van otthonról, „home office”-ban dolgozni” – összegezte Tóth Rozália.