Az Országgyűlés múlt év szeptember 11-én fogadta el a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényt. A dohánykereskedelem új szabályairól szóló törvény célját, a fiatalkorúak védelmét az OKSZ támogatja: el kell zárni, láthatatlanná kell tenni az egészségre káros dohánytermékeket a fiatalkorúak elől. 2012. december 15-én megjelent a felhívás, mely nyomán február közepéig lehet 20 évre szóló dohány kiskereskedelmi koncessziós jogok elnyerésére pályázatot benyújtani.
A 2013. július elejétől induló új rendszer lényege, hogy az egyes településeken 2000 főre számítva lehet egy-egy dohányboltot nyitni, a régi helyeken pedig megszűnik az árusítás. Ezekben a napokban a koncessziós pályázat után érdeklődők pontosan azt számolgatják, megáll-e a lábán majd egy új dohánybolt, ha a jelenlegi jövedelmezőségi viszonyokra kell építeni az üzleti tervet (a pályázat elbírálásának döntő eleme az üzleti terv). Kérdés, sikerül-e a tervezett 6-7 ezer árusítóhelyet július elején elindítani, felváltva a jelenlegi közel 60 ezret. A döntő tényező az új árusítóhelyek jövedelmezősége.
Már korábban is felvetődött a dohányboltokban árusítható termékkör bővítésének kérdése, feltehetően azért, hogy vonzóbbá tegyék az új árusítási lehetőséget. Az OKSZ értékelése szerint elfogadható lehet, hogy egy-két árucikkel bővüljön a dohánybolt kínálata (a szerencsesorsjegyre már van lehetőség, emellett számításba jöhetnek a sajtótermékek), a jövedelmezőség ezzel szerény mértékben javítható. Szélesebb körű termékkör bővítés ugyanakkor nem indokolt, helyette a dohánytermékek fogyasztói árképzésének állami szabályozását javasolja a Szövetség, a következő indokok alapján.
Jelenleg valóban rendkívül nyomott a dohánytermékek árrése, az OKSZ számítása szerint 4-5%, ami mellett a dohányeladás a kereskedők számára veszteséges. A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló 2003. évi CXXVII. számú törvény 97.§-a szerint a dohánytermék fogyasztói árát a gyártó határozza meg. A dohányértékesítő helyek így kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen ha egy élelmiszerbolt nem kínál dohányterméket, a dohányosok más terméket is máshol vásárolnak.
A jelenlegi jövedelmezőségi viszonyok valóban veszélyeztethetik az új dohányboltok eredményességét. Az 500 milliárdos dohánypiacból kiindulva az összes szereplő (gyártó, nagykereskedő, kiskereskedő) költségekre, működésre fordítható szabad bevétele – az adótartalmat nem számítva – 120 milliárd forint (az 500 milliós árbevétel további része, 380 milliárd forint adó, közteher). Az 5%-os árrés mellett így a kereskedők összesen 20 milliárd forint közeli összegből gazdálkodhatnak, ami a dohány kiskereskedőknek napjainkban eleve veszteséget jelent.
A jövőben a jelenlegi közel 60 ezer árusítóhely száma tizedére csökken, emiatt a szállítási és a nagykereskedelmi költségek sokkal kisebbek lesznek, az árusítóhelyi reklám tilalma is mérsékli a gyártók forgalmazási költségeit. Ezek átcsoportosíthatók lehetnek a kiskereskedők javára, de ez is legfeljebb 25 milliárd forintra emelheti a dohányboltok működési költségeire fordítható árréstömeget. Ebből kiindulva, a júliusban induló új rendszerben 6 ezer üzlettel számolva, egy-egy bolt átlagosan havi közel 350 ezer forint árrésre tehet majd szert, amiből a költségeit fedeznie kellene (üzemeltetés, bér, egyéb). Ez egy minimálbéren foglalkoztatott alkalmazottat, kis (10-20 négyzetméter) eladóteret feltételezve sem jelent elégséges jövedelmet sok területen.
Szélesebb árukör (egyes szeszesitalok, üdítő, kávé) bevonásával a jelenlegi helyzet, amikor a dohányforgalmazás veszteségét más termékek pótolják, nem változna. A dohányértékesítés veszteségeinek pótlása más termékek jövedelméből a dohányágazat közvetett támogatása, ami az érintett iparágak számára is káros (így az üdítőital, kávé-, vagy szeszesipar jövedelméből kellene támogatni a dohányértékesítést).
Célszerűbb megoldás lenne a dohány kiskereskedelmet gazdaságossá tenni. Ehhez meg kell változtatni a jelenlegi árképzés rendjét, annak érdekében, hogy a kiskereskedelmi árrés a dohányboltok önálló működését lehetővé tévő szintre növekedjen.
A dohány kiskereskedelem hozzávetőleg 10% árrést igényelne, ami segítené a törvényben meghatározott foglalkoztatási célt (a vállalkozói extrajövedelem nélkül). Ez hozzávetőleg 20 milliárd forint többletjövedelem bevonását jelentené. A dohánypiac jelenlegi bevételeinek ez 4%-a, ami a fogyasztói ár és az árrés újraszabályozásával előteremthető lenne. A gyártók jövedelmezősége is kínál némi mozgásteret a dohánykereskedők javára az említett költségcsökkenéseken túl.
A javasolt megoldás azt jelentené, hogy a dohányzás költségeit a dohányosok teljes egészében megfizetik, így azok nem terhelődnek az üdítőital, kávé, vagy szeszesital vásárlásra.
A törvény foglalkoztatási céljainak segítése érdekében a hátrányos munkaerő piaci helyzetűek számára biztos jövedelmet ígérő szabályozást kell kialakítani, ez segítheti számukra a foglalkoztatást és a vállalkozásindítást. A termékkör bővítés bizonytalan kimenetelű lehetőség, hiszen a dohányértékesítés veszteségét a bevont árucikkek magasabb árán keresztül kell pótolni.
Az erősebb gazdasági háttér csökkentheti az új kereskedelmi kisvállalkozások kiszolgáltatottságát a gyártókkal szemben.
Az élvezeti cikkek bevonása azért is fennakadásokat okozhat az új rendszer indításában, mivel a jelenlegi előírások szerint ezek értékesítése szakképzettséghez kötött, ami a törvényben meghatározott foglalkoztatási célt is veszélyeztetheti.
