hero
Becsült olvasási idő: 2 perc
Európai rangra emelkedik a magyar mesterséges intelligencia-kutatás

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetésével működő HunAIFA konzorcium elnyerte az európai EuroHPC AI Factory Antenna program támogatását, amely Magyarországot Európa mesterséges intelligencia-fejlesztéseinek élvonalába emeli. 

A projekt révén hazai kutatók, fejlesztők és vállalatok közvetlen hozzáférést kapnak a kontinens legnagyobb, exaszintű szuperszámítógépéhez, amely másodpercenként ezerbilliárd művelet elvégzésére képes. A mintegy 10 millió eurós fejlesztés hozzájárul Magyarország digitális és innovációs versenyképességének megerősítéséhez az AI, a szuperszámítástechnika és az ipari digitalizáció területén.

HUN-REN siker: Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez az AI Factory Antenna program keretében

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat stratégiai vezetésével létrejött és a HUN-REN SZTAKI által vezetett HunAIFA konzorcium elnyerte a EuroHPC AI Factory Antenna programjának támogatását. A program célja, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges ökoszisztémákat kiépítse a már meglévő szuperszámítógépes kapacitások köré. 

Szuperszámítógépes partnerség

A HunAIFA projekt megvalósítását a németországi Jülich Szuperszámítógép Központ szakmai támogatása kíséri, ahol szeptemberben adták át Európa első, másodpercenként ezerbilliárd műveletet végző, úgynevezett „exaszintű” szuperszámítógépét.

A HUN-REN Központ vezetése és a HUN-REN SZTAKI koordinációjával, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Neumann Technológiai Platform részvételével létrejött konzorcium sikeres pályázata által mind a hazai kutatók, oktatók, fejlesztők, mind az innovatív vállalkozások, mind pedig az állami szféra intézményei mostantól ugyanazokhoz a korszerű AI-eszközökhöz és legfejlettebb szuperszámítógépes infrastruktúrákhoz férhetnek hozzá, mint Európa legversenyképesebb szereplői.

Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója szerint: „Ez a siker egyértelmű jelzés arra, hogy a magyar tudomány, technológia és ipar közös munkája versenyképes nemzetközi szinten is. A győzelem lehetővé teszi, hogy a hazai kutatók és fejlesztők a legkorszerűbb infrastruktúrán dolgozzanak és bekapcsolódjanak abba az európai tudáshálózatba, ahol a mesterséges intelligencia és a szuperszámítástechnika együtt formálja a jövőt a társadalom javára.”

Eseményajánló:

A Store Insider kiadója, a PPH Media útjára indította a STRIX Awardot, Magyarország első, több iparágat összekapcsoló és szektorokon átívelő mesterségesintelligencia-versenyét. A kezdeményezés célja a legjobb hazai AI-megoldások bemutatása és elismerése, egyben inspiráció nyújtása a vállalatok és szervezetek számára.

Az ezer petaflops teljesítményű szuperszámítógép másodpercenként ezerbilliárd számítást végez – ami mintegy kétszázszorosa a jelenlegi legnagyobb hazai kapacitásnak. A kiemelten támogatott szektorok a Neumann János Programot és a megújult Mesterséges Intelligencia Stratégiát figyelembe véve az egészségügy, energetika, mezőgazdaság, gyártástechnológia és autonóm rendszerek – ez utóbbi kapcsán a HunAIFA projekt a ZalaZONE-nal működik együtt.

Sikerrel zárult a HUN-REN vezette HunAIFA pályázat

Lovas Róbert (HUN-REN SZTAKI), a hazai AI Factory Antenna konzorciumvezetője elmondta: „Egy rendkívül erős, egymás kompetenciáit kiegészítő konzorcium munkájának eredménye ez a stratégiai jelentőségű pályázati siker, amely lehetőséget teremt arra, hogy a mesterséges intelligencia, az informatikai kutatási infrastruktúrák és technológia transzfer területén megszerzett eddigi képességeinket és tapasztalatainkat – a Jülichi Szuperszámítógép Központtal partnerségben – tovább bővíthetjük, és azok így széles körben hasznosulhatnak hazánkban is.”

A HunAIFA projekt hároméves időtávra tervez, és mintegy 10 millió eurós költségvetéssel rendelkezik. A sikeres pályázat eredményeként Budapest és a HUN-REN kutatóhálózata Közép-Európa egyik legjelentősebb AI- és HPC-szereplőjévé válhat hosszabb távon a partnerségek bővítésével, amellyel megerősíti Magyarország pozícióját az európai digitális átállásban.