Becsült olvasási idő: 0 perc
Félidejéhez érkezett a nyári kiemelt élelmiszer-ellenőrzés

A nyáron nyitva tartó vendéglátóhelyek többségét rendben találták az Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Hatóság szakemberei, számolt be a kiemelt ellenőrzések félidei tapasztalatairól az Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár. Bognár Lajos hozzátette: a megvizsgált több mint 1100 büfé és étterem, a tavalyinál igényesebben készült a szezonra.

Általános tapasztalataink kedvezőek, 78 százalékánál az ellenőrzéseknél megfelelő biztonságos körülményeket találtunk, 16 százalékánál az ellenőrzött létesítmények esetében voltak kisebb hiányosságok, amelyeket ki lehetett javítani. 6 százalék esetében 68 létesítménynél, viszont hatósági intézkedésre került sor, hét esetben sajnos tevékenység felfüggesztését, illetve korlátozását kellett elrendelni.

A nyári, kiemelt ellenőrzések alatt 52 esetben összesen 3millió 200 ezer forint bírságot szabott ki az eljáró hatóság. A hatóság fokozottan figyelt a zöldség és gyümölcsárusítás körülményeire is, ám itt kirívó szabálytalanságot eddig nem találtak. az élelmiszerbiztonsági ellenőrzések augusztus 25-ig folytatódnak, a hatóság emberei ott vannak a nagytömegeket megmozgató eseményeken, így a Sziget Fesztiválon is.