Becsült olvasási idő: 2 perc
Hungerit: Márton-napra erősödik meg igazán az ünnepi szezon

Nem csak a libatartók és feldolgozók számára ünnep a Márton nap, de idén a szokásosnál még több ínyenc tette le voksát vásárlásával a libából és kacsából készülő termékek mellett. Mindez nem csak a kampányoknak köszönhető, de annak is, hogy a gazdák hagyományosan elkötelezettek az állatok jóléte mellett és ezért önszabályozásra is hajlandóak.

Az átlagos fogyasztásnak húsz-harmincszorosára ugrik a viziszárnyasok fogyása Márton-napon és azt követően – jelentette a Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt, a legfrissebb fogyasztási adatok feldolgozását követően. Ez a növekedés nem teljesen ugrásszerű, a Márton-napi értéket a viziszárnyas-fogyasztás szeptember elejétől kezdődően, viszonylag fokozatos felfutással éri el. November 11-ét, azaz Márton-napot követően sem esik vissza a termékek fogyása: szilveszterig egyenletesen magas marad a kereslet Magyarországon. A Márton-nap a külföldi piacokon is jelentős, ilyenkor Európában és Észak-Amerikában is megugrik az érdeklődés a viziszárnyas-termékek iránt.

A termelők számára az is jó hír, hogy évről-évre több szárnyas fogy az évnek ebben a kiemelt időszakában. A Márton-nap környékén fogyó mennyiséggel ugyan nem vetekszik, de az eddigi tapasztalatok szerint a hízott máj és más viziszárnyasokból készülő ínyenc termékek iránti kereslet még két alkalommal mutat hasonló kiugrást minden évben: Húsvétkor, illetve az iskolai ballagások időszakában – a már említett karácsonyi ünnepi szezon mellett.

Az ünnepi fogyasztási szokások is megmutatkoznak Magyarország legnagyobb élelmiszer feldolgozója, a szentesi Hungerit legkedveltebb termékeinek sorában: a konyhakész termékek mellett igazi ünnepi fogások szerepelnek a toplistán – az egész kacsa, a pecsenyekacsa és a darabolt pecsenyekacsa részek hagyományosan előkelő helyet foglalnak el a gasztro-kultúrában.

Önszabályozás és minőség

A 2013-as Hungaropack díjnyertes csomagolás, valamint a hagyományokat tisztelő feldolgozás mellett, a gazdák elkötelezettsége is fontos tényező a Valdor kacsapecsenyék népszerűségében – mondják a Hungeritnél. Ezt az elkötelezettséget mutatja, hogy a liba- és kacsatartó gazdák tartják magukat a Magyar Baromfi Terméktanács úgynevezett viziszárnyas-kódexében meghatározott szabályokhoz. A kódexet a gazdák állították össze és meghatározza azokat a gyakorlatokat, amelyek garantálják az állatok egészségét és biztonságát. Ez az ajánlás többek között részletesen előírja a szabad tartást, a liba- és kacsatömés biztonságos, a természetes folyamatoknak megfelelő módját. A kódex biztosítja a fogyasztókat arról, hogy magyarországi gazdáktól asztalaikra csak olyan kacsa és liba kerülhessen, amely élete során nem szenvedett, humánus és egészséges körülmények között élt. Az ajánlást bárki megtekintheti, elolvashatja a terméktanács honlapján (www.mbtt.hu). A vertikumban működő nagy feldolgozók – többek között a Hungerit is – csak olyan termelőtől vesz át viziszárnyast, aki a terméktanács kódexe szerint neveli a kacsákat és a libákat. Ez a szabály az élelmiszerbiztonságot és az állatok jólétét egyaránt garantálja – így nyugodt lelkiismerettel vásárolhat ízlése szerint minden fogyasztó a hazai kínálatból.