A Kossuth Rádió hajnali magazinjában megszólaló gazda 12-15 hektáron termel burgonyát, azt mondja, a termésátlag idén 20-30 százalékkal marad el a tavalyitól, mert kevesebb volt a csapadék, de bízik abban, hogy a felvásárlási ár ezt majd kompenzálni tudja. Aki öntözte a burgonyát, betartotta az agrotechnikai előírásokat, közepes termést takaríthat majd be - teszi hozzá.
Idén az utóbbi évek legkisebb burgonyatermő területéről, kicsivel több mint 15 ezer hektárról takaríthatnak be krumplit a termelők Magyarországon, a terméktanács elnöke szerint azért, mert a szélsőséges időjárás elveszi a termelő kedvet. A fogyasztók ugyanakkor nyugodtak lehetnek, minden hónapban lesz elég friss burgonya – teszi hozzá. Abban mindkét szakember egyetért, hogy a minőségi vetőburgonya a jó termés egyik feltétele, és így nagyobb eséllyel kerülhetők el burgonyabetegségek is.
Ezt hangsúlyozza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is, amely kedden két helyen is növény-egészségügyi zárlatot volt kénytelen elrendelni a Nógrád megyei Szécsényben a burgonya baktériumos gyűrűs rothadása miatt. Jordán László, a Nébih Növény-Talaj- és Erdővédelmi elnökhelyettese is azt mondja, ez egy rendkívül veszélyes betegség, és az EU minden tagországában zárlati, karantén besorolásúnak minősül.
A korokozó az elmúlt években elvétve Magyarországon is felbukkant, de mindig sikerül elejét venni a betegség elterjedésének. Tavaly Nógrádban találtak ilyen fertőzést, ezért idén ismét kiemelten ellenőrizték ezeket a termőhelyeket, ennek során találták meg a két gazdánál a betegséget. A zárlat azzal jár, hogy az érintett 7,2 hektáron 3 évig nem lehet krumplit ültetni, a betakarított, illetve a még földben lévő termést pedig meg kell semmisíteni.
Mivel a betegség elsősorban a vetőgumóval terjed, ezért fontos, hogy egészséges, ellenőrzött fertőzésmentes vetőgumót ültessünk, az úton-útfélen vásárolható aprókrumpli pedig nem biztos, hogy megfelel ezeknek a feltételeknek - hangsúlyozza Jordán László, aki azt is hozzáteszi, fontos, hogy fogyasztásra is lehetőleg magyar burgonyát vásároljunk.

