Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Ígéretes mogyoróallergia-kezelést ismertet egy új tanulmány

Egy kutatás nemrég publikált, úttörő eredményei reménnyel tölthetik el a mogyoróallergiában szenvedő embereket.

Lehetséges, hogy egy új technikával az érintett emberek szervezetében a földimogyoró által kiváltott allergiás reakciók súlyossága csökkenthető – derül ki a The Lancet Child & Adolescent Health folyóiratban publikált egyik tanulmányból.

A kutatás része volt egy Artemis-próba (Artemis trial) nevű vizsgálat, amelyet különböző európai kórházakban végeztek el.

175, 4-17 éves mogyoróallergiás gyerek vett részt a kísérletekben, melyek keretében a résztvevők naponta növekvő mennyiségű földimogyoró-proteint vagy placebót kaptak. Azok, akik a földimogyoró-fehérjét fogyasztották, hat hónapon keresztül, kéthetente valamivel nagyobb dózist kaptak a fehérjéből, majd pedig további három hónapig az utolsó adaggal egyező mennyiséget fogyasztottak el belőle.

A kutatók megállapítása szerint a mogyorófehérjét szedő gyermekek 58 százalékának szervezete az időszak végén legalább három-négy darab földimogyorót már tolerálni tudott. A kontrollcsoport esetében mindössze 2 százalék volt az arány.

A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a kezelés a földimogyoró-fehérjével szembeni gyors deszenzitizációhoz (érzéketlenné válásához) vezet.

A kutatás nem azt sugallja, hogy a technika alkalmazásával a mogyoróallergiások hamarosan átállhatnak a mogyoróvaj alapú étrendre, hanem inkább azt, hogy a kezelést követően a csonthéjasnak való véletlen kitettség a későbbiekben kevésbé súlyos reakciókat válthat majd ki a szervezetükből.