Egyes élelmiszerbeszállító vállalatok "az infláció ürügyén" a szükségesnél nagyobb mértékben emelik áraikat - mondta vasárnap a John Allan a BBC vasárnaponként jelentkező heti politikai magazinműsorában. Arról is beszélt, hogy a Tesco - a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, amelynek csaknem 28 százalékos részesedése van a brit szupermarketpiacon - "nagyon keményen" fellép az általa nem törvényszerűnek ítélt áremelésekkel szemben.

Elmondta, hogy a Tesco külön munkacsoportot hozott létre, amelynek feladata az élelmiszer-összetevők és a nyersanyagköltségek figyelése, és ennek alapján kiszámítja, hogy a beszállítók által érvényesíteni kívánt költségemelkedések indokoltak-e. A Tesco már számos beszállítójával összeveszett a kifogásolt árszintek miatt, tette hozzá.
Paradicsomosbab-hiány
A Tesco nagy-britanniai üzleteiben tavaly egy ideig nem lehetett kapni a Kraft Heinz globális élelmiszer-konglomerátum egyes termékeit, köztük a Nagy-Britanniában alapvető élelmiszernek számító, rendkívül keresett paradicsomos konzervbabot, miután az áruházlánc és a szállítócég vitába keveredett az árazásról.
A brit statisztikai hivatal (ONS) legutóbbi adatai szerint decemberben 10,5 százalék volt a tizenkét havi brit infláció, de a teljes kosáron belül az élelmiszerek árai átlagosan 16,8 százalékkal emelkedtek éves összevetésben.
(MTI)
A nyitókép illusztráció, forrás: Adobe Stock


