A tavalyi árbevétel alapján több mint 2,5 milliárd forint. Ha a parlament elfogadja a költségvetési törvény módosítását tartalmazó salátatörvény-javaslatot, ennyit kell jövőre,  május 31-ig az élelmiszeriparnak (valamint nagyjából ugyanennyit az élelmiszer-kereskedőknek is) befizetnie a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak (MGSZH). Az új teher nemcsak az élelmiszeriparra, hanem a hivatal minden „ügyfelére” vonatkozik, gyakorlatilag a teljes agrártermékpályára, a kiegészítő tevékenységekkel együtt. Így többek között a mezőgazdasági termelőkre, takarmánygyártókra, élelmiszer-vállalkozásokra, állatgyógyászati termékekre, műtrágyák gyártóira, forgalmazóira, állati eredetű melléktermékek kezelőire, felhasználóira, élő állatok szállítóira, szaporítóanyag-előállítókra, laborokra. Kivételt egyedül a kistermelők képeznek, akiknek SZJA-köteles éves (adóév) jövedelmük nem haladja meg a 8 millió forintot. A felügyeleti díj mértéke az e tevékenységéhez kapcsolódó árbevétel 0,1 százaléka, és nem váltja ki az eddigi vizsgálati díjakat.

Mi marad a hivatalnál?

Az indoklás szerint az MGSZH működését és fejlesztését (a befolyó összeg tíz százaléka) tervezik ebből finanszírozni. Mindez azt jelenti, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti rendszer működtetésének jelentős súlyát a piaci szereplők veszik át az államtól. Ehhez kapcsolódik e lapszámunknak a vidékfejlesztési tárca jövő évi költségvetésével foglalkozó cikke, amelyből megállapítható, hogy eközben az MGSZH 2012. évi támogatási előirányzata 5,233 milliárd forint, ami 29 százalékkal haladja meg az idei, zárolással terhelt előirányzatot, viszont öt százalékkal kisebb az eredeti előirányzatnál. A kép akkor válik kissé tisztábbá, ha hozzátesszük, hogy ugyanezen salátatörvény központosít minden bírságbevételt (T/4656. számú törvényjavaslat Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról). A hivatal saját bevételei ugyanis jelentős részben éppen ezek a bírságok voltak. Az elmúlt évek tapasztalatai az mutatják, hogy miközben az ellenőrzések iránti igény növekszik, az ellenőrzések száma anyagi okokból csökken.


A szaktárca tájékoztatója szerint az élelmiszerlánc-felügyeleti díj célja, hogy az élelmiszerlánc szereplői között arányosabb legyen a teherviselés. A fennálló rendszerben van olyan szektor (például a kereskedelem), amely – miközben a hatóság jelentős erőforrásait köti le – nem járul hozzá az ellenőrzés költségeihez. Más szereplőkre viszont aránytalanul nagy teher nehezedik (például a hússzektorra, a vágóhidakra). A Vidékfejlesztési Minisztérium felülvizsgálja a jelenlegi élelmiszerlánc-felügyelet igazgatási, szolgáltatási díjait, ennek következtében kevesebb díjtétel lesz, és egyes területeken csökkennek a díjak. A vidékfejlesztési tárca szerint összességében a vállalkozások terhei tehát nem növekednek. Az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat az első lépésnek tekinti abban az átalakítási folyamatban, amelynek célja – a kormányprogrammal és a Nemzeti vidékstratégiával összhangban – erősebb, átláthatóbb hatóság megteremtése.

Eredmény: bővülő feketegazdaság

A nagy kérdés ugyanakkor, hogy a többi adó- és díjemeléssel együtt végig tud-e a termékpálya ezen költségemelkedése gyűrűzni a fogyasztóig. Aligha. Az érdekérvényesítő képességbeli különbségek, amelyek eddig is meghatározták a termékláncon belüli jövedelemosztozkodást, várhatóan érvényesülni fognak. Az eredmény bizony sodródás lehet a feketegazdaság felé. Maradva az élelmiszeriparnál, sokan nincsenek azzal tisztában, hogy a jelentős, az elmúlt két évben 52 milliárd forint körüli ágazati adózás előtti eredmény döntő részét a cégek csekély része állította elő. S ha ezek köre 2010-ben bővült is valamelyest az előző évi fél tucathoz képest, az élelmiszer-ipari cégek túlnyomó többsége nem bír el ilyen költségvetési tehernövekedést.

Nem árt feleleveníteni, hogy a magyarországi élelmiszeripar már évekkel ezelőtt, középtávú stratégiája alapjainak lerakásakor javasolta hasonló díj bevezetését azzal a különbséggel, hogy az váltsa ki az eddig hatósági díjakat, egyben alacsonyabb legyen, mint azok együttese volt, és cserébe beleszólást kértek a hatóság tevékenységének súlyozásába. Azzal ugyanis nincs semmi baj, hogy a piaci szereplők részt vesznek a hivatal finanszírozásában. Ez nemzetközi gyakorlat. Ezért azonban jogosan várják el, hogy a hivatal tevékenysége hatékonyan járuljon hozzá a feketegazdaság szereplőinek kiszűréshez, a hazai piac védelméhez és mérsékelt díjain keresztül a termékpálya szereplőinek piaci versenyképességéhez. Ehhez azonban nehezen nélkülözhető, hogy a hasonló döntések meghozatalakor egyeztessen velük. Ha már itt tartunk, kihasználatlan potenciál a piaci szereplők gyakorlati tapasztalata a visszaélések terén. Ezzel vélhetőleg – akár egy konzultációs testületen keresztül – szívesen segítenék a szakigazgatás munkájának hatékonyabbá tételét. Ki kell ugyanis mondani, hogy a feketegazdaság arányának jelentős csökkenése olyan addicionális életteret nyitna a legális piaci szereplőknek, amely gond nélkül teljesíthetővé tenné a hasonló terhek versenyképesség-romlás nélküli kinyögését, és növelné a soron beszedhető többi költségvetési bevételt.

Ezért fáj tehát annyira az élelmiszeriparnak is az, hogy az adó- és díjterhek növekedése inkább a feketegazdaság bővülése felé hat, mintsem ellene, s így dupla veszteség számukra. Ahhoz tehát, hogy a legfelsőbb politikai körök által kinyilatkoztatott szerepét az élelmiszer-gazdaság és azon belül az élelmiszeripar be tudja tölteni, nem ez az út vezet.