A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2015 októberében a bolti, áruházi vásárlás 4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer piac átlag alatt bővült, 2%-kal, a különféle iparcikkek növekedése viszont húzta előre a kiskereskedelmet a 6,8%-os forgalomemelkedéssel. A korábbi hónapokhoz képest alaposan elmaradt az üzemanyagok piacának növekedése, amely 4% volt.
A kiskereskedelem, a második félév eddig megismert hónapjaiban (júliustól október végéig) 5%-kal nőtt, ami egy százalékkal kisebb az első félévi piacbővülés üteménél. A második félévi kisebb növekedési ütemét már év elején előrejelezte az OKSZ, mivel az online pénztárgép rendszer kiépítése 2014 augusztusában lezárult, így piactisztító hatása az őszi hónapokban fokozatosan mérséklődik. Ezt a KSH adatsora egyértelműen mutatja. Az egyes hónapok közötti kisebb-nagyobb hullámzás korábban is jellemezte a kiskereskedelmi forgalom éven belüli változásait.

A várható éves mérleg
Továbbra is azzal lehet számolni, hogy a kiskereskedelem 2015. egészében jelentős mértékben bővül, aminek mértéke a volument tekintve 5% körül lesz. Jelenleg az első tíz hónapban 5,7% a növekedés mértéke. Ez novemberben még valamelyest mérséklődhet (az október-november „hagyományosan” lassabban mozdul az éves átlagokhoz képest), de decemberben erősebb forgalomnövekedés várható.
Az éves mérleget a gazdaság ezévi növekedése, ezen keresztül a reáljövedelmek bővülése mellett egyedi hatások is felfelé húzzák, így a már említett online pénztárgép rendszer (a KSH a kiskereskedelemben a nyugtaadással kísért, tiszta forgalmat méri), a devizehaiteleseket segítő csomag és a most megismert, külföldön dolgozók jelentős mértékű hazautalása (természetesen az említett többletjövedelmeknek csak egy részét költik el a családok a boltokban). Egyértelműen segíti a családi költekezést az alacsony benzinár is.
A kiskereskedelmi piacot fékező hatás a kisméretű boltok számának csökkenése. A KSH adatai szerint 2015. első félévében is csökkent a boltok száma, több mint kétezerrel. Nehezíti a kiskereskedelem helyzetét a korábbi évekhez képest gyengébb devizaárfolyam is, ami az import cikkek költségeit drágítja, ugyanakkor az átlagos bolti költekezést tekintve összességében nincs inflációs mozgás. Egyes termékcsoportokat nézve ugyanakkor már nagyobb ingadozások is megfigyelhetők a piacon, így például a tej fogyasztói ára 10%-kal csökkent októberben, miközben a burgonya és a friss zöldség ára 20% feletti mértékben drágult. A vásárlók élénken követik az ármozgásokat.
Csilingelő karácsony
Az OKSZ korábban azt jelezte előre, hogy a decemberi költekezés 5-6%-kal bővülhet ebben az évben. A piac 2013. óta folyamatosan nő, 2014-ben is 6% felett volt a decemberi költekezés megugrása az előző évhez képest, 5,3%-os éves növekedési ütem mellett.
Több áruházlánc is kétszámjegyű forgalombővülést vár decemberben, a vállalkozások jelzései is jelentősebb bevásárló rohamot jeleznek előre. Így az OKSZ továbbra is 940-950 milliárdos decemberi kiskereskedelmi forgalommal számol.

