Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Környezetbarát hűtőkonténerek és -táskák kókuszrostból

Kókuszrostokból gyárt „fenntartható hűtőkonténereket és -táskákat” egy Fortuna Cools nevű, Fülöp-szigeteki székhelyű, agrártechnológiai startup.

A manilai cég első terméke, a Coconut Cooler a Rare elnevezésű természetvédelmi nonprofit szervezet közreműködésével kis mezőgazdasági közösségektől beszerzett, újrahasznosított kókuszrostból készül. Az élelmiszer-forgalmazóknak, a mezőgazdasági szövetkezeteknek és a szupermarketeknek szánt konténer biológiailag lebomlik, és a friss élelmiszerek szállítása és csomagolása területén a nem fenntartható hungarocell dobozok kiváltására szolgál.

A 2018-ban David Cutler és Tamara Mekler által alapított startup jelenleg második produktuma, a Nutshell Cooler névre hallgató hűtőtáska piaci bevezetésére koncentrál. E termék célcsoportját már egyenesen a fogyasztók képezik. Ez a szintén újrahasznosított kókuszrostból legyártott, kisebb doboz összecsukható és a hétköznapi alkalmazásokra optimalizálták az ötletgazdák.

„A Nutshell Coolert szintén az utóbbi pár évben kifejlesztett, természetes rostból készült szigeteléssel hoztuk létre – nyilatkozta az e27-nek  Cutler egy májusban megjelent interjúban. – A kialakításban mindazonáltal sok a különbség, hogy [a Nutshell Cooler] szabadtéri kikapcsolódásra és hétköznapi használatra – például tengerparti kirándulásokra, hétvégi kiruccanásra, sőt élelmiszer-vásárlásra – is alkalmazható legyen.”

Cutlerék felismerték, hogy miközben a halkereskedőktől a napozni vágyó turistákig mind több fogyasztó függetlenítené magát a műanyagmentes megoldásoktól, a kisüzemi kókusztermelők a termény hátramaradt héjával nem tehetnek mást, minthogy elégetik. Ez a procedúra már önmagában is szennyezi a környezetet, vagyis az ilyen típusú hulladék újrahasznosítása ökológiai szempontból több fronton is előnyös gyakorlatnak tekinthető.