A sugárhajtású repülőgépeket hajtó környezetbarátabb üzemanyagokat az autókhoz és nehéz tehergépjárművekhez használt biodízelhez hasonlóan állítják elő. A szintetikus folyadék gyártásához általában szűz növényi olajokat, valamint elhasznált zsírokat vesznek igénybe. Jelenleg ezeket a zsírokat és hulladékokat jobban megéri dízellé, mintsem sugárhajtómű-üzemanyaggá konvertálni, az utóbbi közeg létrehozása ugyanis valamelyest összetettebb.
Amerikai kutatók azt állítják, hogy kifejlesztettek egy alternatív módszert, amely az élelmiszer-hulladékot, állati trágyát és szennyvizet versenyképesebben tudja sugárhajtómű-üzemanyaggá átalakítani.

Ezek a nedves hulladéknak nevezett anyagok jelenleg nagy részt metángázzá alakulnak át.
Az amerikai szakemberek most azonban rájöttek, miként szakíthatnák meg úgy a folyamatot, hogy végül metán helyett illékony zsírsavak (VFA) keletkezzenek. Ez azért számít komoly előrelépésnek, mert a katalitikus konverzió egyik formájának alkalmazásával a VFA-kból akár a fenntartható paraffin két különböző változatát is létre lehet hozni. Kiderült, hogy a két verzió összeeresztésével létrejött, környezetbarát elegy a hagyományos üzemanyagokkal akár 70/30 százalékos arányban összekeverve is megfelel a sugárhajtómű-üzemanyagokra érvényes, rendkívül szigorú, amerikai szövetségi követelményeknek.
Az új üzemanyag-keverék hathatós fegyver lehet a klímaváltozás elleni harcban, mivel a használata visszaszoríthatja a repülők által használt fosszilis forrásokból származó szén-dioxid emisszióját, és a korábban csupán metáneregetésre alkalmas élelmiszer-hulladékok jelentős részét is fel lehetne számolni vele.

