Becsült olvasási idő: 1 perc
Külön polcra kerülnek a magyar védjegyes termékek?

December 6-án a magyar élelmiszereké volt a főszerep a Terra Madre, Hagyományos Terméket Előállító Közösségek Világnapján. A konferencia egyik fő célja a HÍR védjegyes termékek népszerűsítése volt.

A Vidékfejlesztési Minisztériumban megrendezett szakmai nap a hagyományos termékeket előállító közösségeket, valamint tapasztalatcseréjük elősegítését szolgálta.

„A konferencia igen sikeres volt, bár szerettük volna, ha a szakemberek és a sajtó képviselői mellett a kereskedelmi láncok is nagyobb számban képviseltetik magukat. Az egyik legfőbb célunk, hogy a kiemelt minőségű, HÍR védjegyes magyar termékek közül külön polcokon válogathassanak a vásárlók a közeljövőben” – mondta Molnár Pál, az EOQ MNB elnöke.

A HÍR (Hagyományok – Ízek – Régiók) Program 1998 óta gyűjti a kiváló minőségű magyar termékeket. Eddig összesen 61 termelő összesen 114 termékre nyerte el a védjegy használati jogát.

A konferencia napján a helyszínen a tizenhét kiállítóval együtt két hungarikum, a szikvíz és a gyulai kolbász is helyet kapott a Darányi Ignác teremben. A helyszínen több mint 160 vendéget fogadtak a szervezők.

A kiállítók jóvoltából többek között képviseltette magát a rendezvényen a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje, de Ferdinánd tekerccsel, kecskesajttal, bio kendermagos kiflivel, lekvárokkal és mézekkel és desszertekkel is találkozhattak a helyszínre látogatók.

Az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság (EOQ MNB), a VM stratégiai partnereként, a hagyományos termékek érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató közösségek elismerésére vándordíjat alapított.

Ezt az elismerést idén egyhangú döntés alapján a Szövetség az Élő Tiszáért (SZÖVET) kapta, a kistermelők, a helyi termék előállítók piacra jutásának elősegítése érdekében végzett következetes szakmai érdekképviseleti tevékenységének elismeréséül.

„A termékek népszerűsítése és a hazai termelők támogatása mellett a fogyasztók szempontjait is fontosnak tartjuk. Minél több ilyen élelmiszer kerül a boltok polcaira, egy idő után annál kedvezőbb lesz az áruk” – tette hozzá Molnár Pál.