A méltányos kereskedelem lényege, hogy az általános világpiaci áraktól függetlenül olyan árban állapodnak meg a piaci szereplők, amely kifejezi az előállítók anyagi és munkaráfordításait. Ezt a mindenkori gazdasági és szociális, ökológiai körülmények függvényében teszik.
A fogyasztók azzal, hogy fairtrade minősített terméket választanak, hozzájárulnak az etikus termeléshez - emelte ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) a 2022. évi mérése alapján készült közleményben.
A legnépszerűbb termékek a kávé, kakaó, csokoládé, tea, banán, cukor, méz, virágok, pamut. Egyre gyakrabban feltűnik az arany is alapanyag vagy ékszer formájában.
Magyarországon 2014 óta, az első adattal lefedett évben a méltányos kereskedelem piaca marginális, 68 millió forint volt. Ezt követően 2016-ra a piac mintegy hétszeresére nőtt. Aztán 2016 és 2017 között ismét meghétszereződött a forgalom 3,6 milliárd forintra. A méltányos kereskedelmi termékek forgalma 2020-ban már meghaladta a 6,9 milliárd forintot, ami abszolút rekord év volt.
A kiugró 2020-as év után mérséklődött a kereslet a fairtrade élelmiszerek iránt. Ennek a szegmensnek 5 illetve 5,5 milliárd forintra csökkent az összértéke. A csökkenés mögött egyértelműen a csokoládé piac trendjei állnak. A termék 2021-ben produkált egy 6 százalékos volumennövekedést, de 2022-ben már 2 százalékos visszaesést mutatott. A faitrade csokoládék iránti kereslet mintegy felére esett vissza 2021-ben. Aztán tavaly ismét hozni tudott egy 5 százalékos növekedést - írják a közleményben.
A kávé és a kakaó esetében a növekedés továbbra is töretlen. A kávé szegmensben 2022-ben az előző évhez képest 18 százalékos, illetve 22 százalékos növekedés mutatkozott a fairtrade címkés eladásokban volumenben, illetve értékben.
A kakaó esetében 5,8 százalék, illetve 4,9 százalék volt az emelkedés. A tea piacon értékben szintén folyamatos a növekedés, viszont mennyiségben - valószínűleg a jelentős áremelések miatt - 2022-ben már 42 százalékos csökkenést lehetett látni.
Kép forrása: Pexels


