A vidékfejlesztési miniszter azt mondta: a szerdai kormányülésen kiemelten foglalkoznak az aszállyal – hangzott el a Duna Híradójában.
Porzik a föld – ezt mutatja egy gesztelyi kukoricatermelő. Kemény és szikkadt a föld, ezért teljesen kiszáradt a kukorica. Ez pedig óriási veszteséget jelent a termelőknek.
A Termelők Országos Szövetsége egy hónapja még 200 milliárd forintra becsülte az aszálykárt. Már a duplájával: 400 milliárddal számolnak országosan. Az aszály miatt tönkrement a takarmány egy része is. Ami viszont megmaradt, annak kilója sokkal drágább lesz a MOSZ titkára szerint.
„Akár a mostani nagyon magas, 60-70 forintos árakat meghaladó, akár 80-90 forintos takarmányárakat is eredményezhet. Ezt meg kell előzni. És azt gondoljuk, hogy az államnak legalább fél millió tonna gabonát biztonsági tartalékként meg kell vásárolnia” – mondta Tóth István.
A szerdai kormányülésen kiemelten foglalkoznak az aszállyal. Tárgyalnak majd a biztonsági takarmány-tartalékról is, és több olyan intézkedésről, amelyekkel a gazdákat segíthetik.
Az aszályra adandó válasz: Az állattartók megsegítésére vonatkozó intézkedések, amelyek az agrártámogatások előrehozatalát, kedvezményes hiteleket, illetve hitel átütemezést, az állami takarmánykészletezés lehetőségének a kidolgozását is tartalmazzák – fogalmazott Fazekas Sándor vidékfejlesztés miniszter.
Az már július végén kiderült, hogy az idén december helyett már októberben kifizetik a jövő évi agrártámogatásokat, mintegy 157 milliárd forintot. A tárca szerint ez is segíthet a gazdáknak, hogy megküzdjenek az aszálykárokkal.

