A TELJES CIKK CSAK ELŐFIZETŐINK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ.
KÉRÜNK, LÉPJ BE A FELHASZNÁLÓNEVEDDEL!

Becsült olvasási idő: 7 perc
Részvénytársaságba mentett szövetkezeti értékek - exkluzív interjú Csepeli Lajossal
„Szövetkezet” – vannak, akik számára ez némileg negatív töltetű, „szocialista” szó. Pedig a valódi tartalma egészen más. Történelminek számító, nagyon emberi együttműködési forma ez, amelyet „hivatalosan” először 1844-ben Nagy-Britanniában hoztak létre. Hazai története is elmúlt már százéves. A legnagyobb hazai kiskereskedelmi láncok között van egy, amelynek gyökere a szövetkezeti múltba nyúlik. A cég – a Coop – szervezeti formája azóta megváltozott, ám a szövetkezeti értékeket ma is vallják, vállalják és képviselik. Ezekről kérdeztük Csepeli Lajost, a Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnökét.
(Az Élelmiszer novemberi számában megjelent interjú teljes változata.)
