Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatal (FDA) kijelentette, hogy a „szeretet” nem lehet élelmiszer-összetevő, és ezért az egyik Massachusetts-állambeli pékséget fel is szólította, hogy a ragaszkodás említett formáját távolítsa el az egyik granoláján (szuperegészséges reggeliféle) feltüntetett komponensek közül. Ugyan a concordi Nashoba Brook Bakery termékének minden eleme megjelenik a hozzá tartozó listán, ráadásként a „szeretet” is ott szerepel rajta, mivel „a cég tudja, hogy a legjobb élelmiszereket csak odafigyeléssel lehet elkészíteni”.
Az FDA ellenzi a gyakorlatot, és ezt egy, a Nashoba Brook Bakery számára elküldött szigorú levélben meg is fogalmazta:
„Az önök Nashoba Granola nevű termékének címkéjén összetevőként szerepel a »szeretet«. Az élelmiszerek címkéjén vagy címkézésén felsorolandó összetevőket kizárólag a maguk szokásos elnevezésével lehet feltüntetni” – olvasható a zord dokumentumban. [Ez kicsit olyan, mintha más, hivatalosabb megnevezéssel (pl. pozitív érzelmi kötődés) rajta lehetne a listán. Na, mindegy.]
„Számunkra butaságnak tűnik, hogy a granolánk összetevőinek listájáról el kell távolítsuk a »szeretet« szót – mondta John Gates, a pékség társtulajdonosa. – Minden nap friss kenyeret, granolát és süteményeket állítunk elő, és így szenvedéllyel és szeretettel kell elvégeznünk a munkánkat.”
Az igazság az, hogy az FDA több más (pl. higiéniai) jellegű kifogást is megfogalmazott az egységgel kapcsolatban, de a szeretettel kapcsolatos fenntartásai kapták a legnagyobb hírverést.
„Mindent megteszünk, amit az FDA kért tőlünk. De meg fogjuk kérni őket, gondolják át, nem vehetnénk-e vissza a »szeretetet« a granola címkéjére” – fogalmazott Gates.

