Becsült olvasási idő: 1 perc
Silózás után felhasználható a génmódosított kukorica

Megerősítette az élelmiszer-biztonságért felelős helyettes államtitkár, hogy silózás után valóban felhasználható állati takarmányként az a génmódosított kukorica, amelynek kiszántását több ezer hektáron rendelte el a Vidékfejlesztési Minisztérium.

A döntésről a tárca már értesítette a megyei hivatalokat és az érintett gazdákat is. A szennyezett tengerit 3-4 hónapos meleg erjesztés után hasznosíthatják csak. Az államtitkár Rájátszás című műsorunkban azt mondta, a silózás a génszennyeződést megszünteti.

- Az eddig megjelent tudományos kísérletek alapján azt lehet mondani, hogy az ilyen megfelelő módon silózott növényben nem lelhető fel a módosított gén és az állatban sem, a termékeiben sem található aztán meg a módosított gén, illetve annak darabjai - fejtette ki Bognár Lajos helyettes államtitkár. 