hero
Károly-Rajki Edith
Becsült olvasási idő: 5 perc
Arc/más: "Sokszor el kell vinni a falig egy ötletet"

Több mint húsz éve az FMCG marketing szakmában dolgozik, a Gyulahús Kft. marketingmenedzseri pozíciójáról igazolt át nemrég a Dél-100 Kft. marketingmenedzseri székébe Tamáskovits Gila Éva. A váltás okairól, a mostani kihívásairól és az idáig tartó szakmai útjáról beszélgettünk a szakemberrel.

A Corvinuson végzett marketing és turizmus mester szakon. Mennyire volt egyértelmű a pályája? Tudatosan alakította, vagy véletlenszerűen alakult így?

Az élet mindig arra vitt, amerre az utam volt. Mindig úgy adta, hogy amikor elkezdtem dolgozni, valami újba csöppentem bele. Az első munkahelyem egy akkor alapított cég, a Csongrádi Idegenforgalmi Igazgatóság volt, amihez a Körös-toroki üdülőterület üzemeltetése tartozott. Különféle rendezvényeket találtunk ki, konferenciákat, így a rendezvényszervezést, azok felépítését, lebonyolítását folyamatában tanultam meg. A nagyvilágban számunkra ekkor indultak be a piaci folyamatok, egy új világ hajnalán léteztünk. Ekkor született meg a Körös-toroki Napok, mely ugyan más formában, de ma is létezik. 2022-ben volt a 30. jubileumi, már KTNFESZT-ként aposztrofált fesztivál, az első tízet én szerveztem a kollégákkal, nem külső rendezvényszervezőkkel. 
A '90-es évek elejét írjuk még ekkor, aki emlékszik erre az időre, az ismeri a körülményeket, hőskor volt minden értelmében. Élvezettel tanultuk meg ezt a világot, inspiráltuk egymást, komoly tömegeket sikerült megmozgatnunk a rendezvényeken.

Ez után elsodródtam egy teljesen más iparágba immáron ténylegesen marketingesnek, ez a szó már akkor is sok mindent jelentett. Ma Legrand-ként ismert nemzetközi vállalatcsoport kommunikációs csoportjához igazoltam át, majd termékmanager lettem. Ekkor jött be Magyarországra a Bricostore, Praktiker barkácsáruházak, melyek termékimplementálását végeztem – ez tényleg mély víz volt. Ezeknek a láncoknak a tematikája nem volt ismerős még számunkra, messzebb állt az addigi tudásomtól is. Az akkori Kontavill, a Legrand csoport tagja, ma is kapcsolók, dugaljak, villamosszerelési anyagok gyártásával és értékesítésével foglalkozik. Érdekes volt a villamosmérnökök között megtalálnom a helyem, sokat csiszolódott a műszaki érzékem. Nemzetközi tapasztalatokra tettem szert, de nem éreztem azt a késztetést, hogy mérnökként képezzem magam tovább, így kapóra jött egy orosházi álláshirdetés.

Így 1999-ben az FMCG felé vettem az irányt, és azóta is ezen a területen dolgozom,
a Merian Orosházához kerültem – ORSI és REX CIBORUM termékek kerültek hozzám. Megtapasztaltam, egy vidéki cég marketingesének mindenhez értenie kell, a csomagolástervezéstől a kiállítás szervezéséig, legyen az belföld vagy export, a PR-tól a nyomdáig. Beletanultam a termékfejlesztésbe, élelmiszerjelölésekbe is. A csomagolóanyagokon törvény szabályoz mindent, de a fogyasztót sem szabad elfelejtenünk közben. A cég közben vállalatcsoport része lett, folyamatosan bővült a tevékenység, ezzel együtt a feladatok is.

Amikor 2010-ben egy volt igazgatóm áthívott a Gyulahúshoz, akkor már rutinosan mozogtam a szakmám különböző témáiban. Minden ennél a cégnél teljesedett ki, amit a szakmáról megtanultam. A saját bőrömön is tapasztalom, hogy ez egy gyorsan változó világ a felhasználható eszközök oldaláról– látni kell, hogy emocionálisan hozzuk meg döntéseinket, bármit is gondolunk vagy mondunk róla. Lépést kell tartanuk a technikai folyamatokkal, a digitalizációval. Ennek szellemében folyamatosan képeztem magam, hiszek abban, hogy a naprakészség kulcsfontosságú egy marketinges számára.  Ahhoz, hogy idáig eljuthattam, a folyamatos tanulás, a nyitottság és kíváncsiság segített, illetve az, hogy ne féljünk kérdezni, mert úgy tanulunk.

forrás: Tamáskovits Gila Éva saját archívum 

Elmondaná a pályája legkedvesebb élményeit, büszkeségeit?

Volt pár különleges feladatom, a köztéri szobor állításától a Gyulai márkanév városi marketingbe történő beintegrálásig. A legjobb ezekben mindig a csapatmunka volt, a nehéz feladatok minél rugalmasabb és könnyedebb megoldása. 

Az egyik kedves emlékem a 2019-es kölni Anuga kiállításokhoz kapcsolódik. Volt egy önálló megjelenésünk 16 m2-en, több mint 8000 kiállító között. A standunk azonban kitűnt a grafikai megoldásaival és különleges építészeti kivitelezésével. A kiállítás fotósa elviharzott a standunk előtt, majd visszalépett és készített pár képet rólunk, ami felkerült az Anuga hivatalos oldalára. Ez volt az első alkalom, hogy magyar cég került fel a világ legnagyobb élelmiszeripari kiállításának online felületére, világosított fel a Köln Messe cég magyarországi képviselője. Valószínűleg a pici stand kreatív megoldása keltette fel az érdeklődését. Sokszor feszíteni kell a húrt, elvinni a falig egy ötletet, mert azzal nyomot tudunk hagyni, de azért mindezt óvatosan kell megtennünk. 
A másik emlékezetes feladat a Gyulahús 150 éves kampánya volt, majd 2021-ben az arculatfrissítése. Szem előtt kellett tartanunk, hogy a cég ne veszítse el a vásárlótáborát azzal, hogy elidegenítjük az addig megszokottól. Piackutatások, visszamérések és a közvetlen fogyasztói vélemények visszaigazolták, hogy jó úton jártunk, az image film is tarolt a neuromarketinges visszamérésen, az egész csapat kihozta a maximumot magából.


Nemrég váltott 13 év után a Gyulahústól a Dél-100 Kft-hez. Miért hozta meg ezt a döntést? 


Az ember életében vannak olyan pillanatok, amikor azt érzi, hogy kell a megújuláshoz valami. A bennem lévő tudás még mindig bővíthető, és a váltással kicsit új, de mégis ismerős területen mélyedek el. Szinte mindegy mit akarunk eladni, fogyasztási cikket vagy annak a színterét, a folyamat hasonló. Érzek még magamban annyit, hogy egy kereskedői márka építésében szervesen részt vegyek, kicsit másként mozgassam meg a tudásomat és olyan dolgokat is megtanuljak, amit eddig nem tudtam vagy a gyártói oldalról másként láttam. A cégvezetés és tulajdonosok nagyon nyitottak voltak, elkötelezettek a márkaépítés mellett, így találkozott a két gondolat.

Milyen új fókuszok vannak a mostani munkahelyén?

Azon dolgozom, gondolkodom, hogy a vásárló hogyan hozza meg azt a döntést, hogy hová térjen be vásárolni. Melyek azok a döntési pontok, melyek mentén akár önmagunk is eljutunk a vásárlás színterére. Mi a belvárosban lakunk Szentesen, itt 300 méteren belül elég sok a bevásárlási lehetőség, történetesen a házunkban van egy PlusMarket, ami 4 éve nyitott, és egy GoodsMarket üzlet is, így akarva-akaratlanul már akkor részese lettem a mai munkaadóm életének. Akkor még nem sejtettem, hogy egyszer az lesz a feladatom, hogy a vásárlói utakat térképezzem fel a PlusMarket és GoodsMarket hálózat üzleteinél. Kollégáim komoly tapasztalattal bírnak, nagyon figyelek a véleményükre, 25 éves a Dél-100 Kft. az idén, tehát van mit behoznom. Folyamatos a fejlődés, változik a fogyasztó és a piac, figyelnünk kell rá, reziliensnek kell lennie a szervezetnek is.

forrás: Tamáskovits Gila Éva saját archívum 

Hogyan kapcsolódik ki? Mi tölti fel szabadidejében?

A családom nagyon sok erőt ad nekem, ráadásul elfogadják, hogy sokat vagyok távol. Büszke vagyok rájuk, és lassan nagykorú fiunk is kezdi a saját maga útját járni.
 

Régebben fotóztam, majd a covid alatt megtaláltam a biciklim a garázsban, így, ha jobb idő van, nyeregbe szállok. A Dél-100 Kft. rendszeresen szervez kerékpártúrákat, bakancslistám volt a Balaton körbetekerése. A cégnél pont ezt tervezik idén, így elsők között jelentkeztem. Az igazi szerelmem a tánc, gyerekként néptáncoltam 8 évet. Nemrég, egy éve ismét elkezdtem táncolni, de most latin dallamokra, ez is új világot nyitott meg számomra.

Van kedvenc receptje?

Az időbeosztás elég nagy feladat, a konyhában is. Pár éve rájöttem, hogy confitált húsokat én is tudok készíteni, végtelenül egyszerű és egyben finom a végeredmény. Befűszerezett húst, akár fokhagymával megbolondítva sütni a sütőben lassú hőfokon, hosszú ideig, ez a confitálás. A titok mindössze annyi, hogy a zsiradék ellepje a húst és maximum 100-120 fokon süssük hosszú órákig. A hús így nem ég meg, nem szárad ki és változatossá lehet tenni különféle köretekkel.