Pankucsi Zoltán, a tárca adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára az MTI kérdéseire ismertette, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) január 13-áig több mint 234 ezer üzembe helyezési kódot adott ki. Ez azonban biztosan magasabb, mint a bekötésre váró gépek száma, mert a kódok egy részét feleslegesen vagy tévesen igényelték.
Pankucsi Zoltán közölte, hogy várhatóan ezen a héten kihirdetik azt a miniszteri rendeletet, amely a támogatás igénybevételének feltételéül támasztott üzembe helyezés végső határidejét tartalmazza.
Emlékeztetett, az átállást segítő munkabizottság javaslatait figyelembe véve az a döntés született, hogy annak a vállalkozónak, aki igénybe venné az 50 ezer forintos állami támogatást a gépvásárláshoz – fő szabály szerint – legkésőbb 2014. január 31-éig üzembe kell helyeznie a gépet. Bizonyos feltételekkel azonban további egy hónapon keresztül, február 28-áig igénybe lehet venni a támogatást. Ennek feltétele a kiskasszások esetében, hogy 2013. október 1-je előtt, a nagykasszások esetében pedig, hogy 2014. január 1-je előtt leadták a megrendelésüket.
Pankucsi Zoltán a határidők meghatározásával kapcsolatban kifejtette: a munkabizottság ülésén megállapították, hogy a gyártói kapacitás, illetve a piacon elérhető pénztárgépek száma jóval meghaladja az üzembe helyezett pénztárgépek számát. Elsősorban a kereskedőkön, vendéglátósokon múlik tehát, hogy mikor cserélik le hagyományos kasszájukat az adóhivatali adattovábbításra alkalmas online pénztárgépre. Folyamatosan érkeznek az újabb pénztárgép-szállítmányok az országba. A gépek tehát a forgalmazóknál vannak, jelenleg is kaphatóak – tette hozzá.
Az NGM bízik benne, hogy az intézkedés a cserére kötelezett vállalkozásokat arra sarkallja, a megrendelt pénztárgépet mihamarabb átvegyék, így az elkövetkezendő hónapban várhatóan lényegesen megugrik a NAV-hoz bekötött pénztárgépek száma, és az átállás zömében megvalósul.
A NAV decemberi ellenőrzéseinek tapasztalatairól a helyettes államtitkár elmondta: több mint 20 ezer adóalanyt ellenőrzött az adóhatóság. Az akció célja annak tisztázása volt, hogy az adózó milyen okból nem rendelkezik online pénztárgépre vonatkozó megrendeléssel.
Pankucsi Zoltán elmondta, hogy összességében az adózók, illetve képviselőik az ellenőrzések során teljes körű együttműködést tanúsítottak. Döntő többségük megtette a megfelelő intézkedéseket az online pénztárgép megrendelésére, általában már a revízió megkezdése előtt, de legkésőbb a kapcsolatfelvételt követően haladéktalanul.
A revízió csak a legritkább esetekben találkozott olyan szándékos adózói magatartással, amely a kötelezettségek elhárítására irányult, vagyis hogy az adózó tudatosan próbálta elkerülni a jogszabályi előírások betartását. A helyettes államtitkár szerint ez fontos és értékes visszajelzés arról, hogy mind a vállalkozások, mind az érdekképviseleti szervek partnerek a feketegazdaság visszaszorítását célzó kormányzati intézkedések végrehajtásában.

